Elengedés és Elfogadás

Jó érzésem van. A felébredés egy magasabb szintjére csöppentem… már megint…

Az igazság az, hogy most kb. ugyanott tartok, mint több hónappal ezelőtt. A szeptember, október kemény visszaesés időszaka volt. Ezt folyamatában is éreztem – de csak annyit, hogy valami nagyon nem jó… Ám ezt leginkább csak most látom, hogy sikerül kikerülnöm egy olyan gödörből, aminek a túlsó partjáról látszik: itt már jártam… Hónapokkal ezelőtt éreztem ezt az ellazulást először… és utoljára… és most ezekben a pillanatokban újra… tudatosan először életemben. Életemben először élveztem a lelassulást, és a könnyedséget. Egyszerűen elfogadtam, ami volt, és semmi mást nem akartam. Majd  apadni kezdett a fizikai energia szintem – ehhez akkoriban minimális dolgok is elegendők voltak – és az energia szint csökkenés elég volt ahhoz, hogy teret kaphassanak, és beinduljanak a legalapvetőbb, karakter szintű programjaim. Elkezdtem félni attól, hogy ezt a gyönyörűséges új érzetet elveszthetem… és beindult a görcsös ragaszkodás, a kapaszkodás. Amikor elkezdtem érezni, hogy egyre távolodik a gyönyörűség… az újonnan megtalált könnyedség érzés és a békésen ellazult nyugalom… újabb alap programok indultak el, mint pl.: a küzdés, és a mindenáron megcsinálom program… Beindult a paradigma, mi szerint csinálni kell az engedést és az ellazulást… A görcs görcsöt szült, és egyértelműen ott találtam magam, ahol az eddigi életemet töltöttem: egy önpusztító, önmegsemmisítő ördögi körben hányódva, ahol az alap érzés a hajhászása annak, amit maga a hajhászás miatt sosem érek el.

Most itt állok, újra a tudatom fényében. Megjelent az elengedés és az elfogadás állapota, pont úgy, mint korábban. Megkaptam a második lehetőséget, és úgy érzem, most sikerült megtalálnom a lényeget. A rálátás mellet megérkezett hozzám az érzés is. Hálás vagyok, hogy felismertem az engedés és elfogadás mibenlétét, és annyira megörültem neki, hogy emlékszem rá minden nap, és ‘gyakorolom’ is minden nap. Az elfogadás gyakorlása elég sokrétű.

Örülök, ha megy, és gyakorolom az elfogadását annak is, hogy néha nem megy 🙂