Naplemente nézés…

 

Az utóbbi években ki sem láttam a fejemből. Éltem azt az életet, amit a legtöbb ember. Rohanás, pörgés minden nap. Tettek és cselekedetek halmazából állnak a napok. Sehol egy rés, egy szünet… sehol egy üres tér. A városban magas falak vesznek körül… az ember nem lát tovább náluk. Körülöttünk sürögnek-forognak az emberek, a járművek, a programok, a szolgáltatások, a reklámok. … Szagok, hangok, vibrációk, melyek annyira meghatározzák a terünket, a világunkat, amiben élünk, hogy arra sem emlékszünk, hogy van olyan… hogy másképp van.

Nekem Thaiföldig kellet eljönnöm ahhoz, hogy kitáguljon számomra a tér, és beáramolhasson… a MÁS… az életembe.

 

Tanulok pihenni. Tanulok engedni. Tanulok nem csinálni. Tanulok leülni.

 

Az egyik kedvenc időtöltésem – amivel az időmet megtöltöm -, a naplemente nézés. Az egyik legkönnyebben kivitelezhető meditáció a nyugati társadalom zavarában és rohanásban kondicionált ember számára.

A naplemente nézés nem más, mint egy tratakum meditáció, mely során egy általunk kiválasztott képet nézünk teljes odaadással. A fókuszált jelenlét miatt a megnyílás erőteljes az általunk szemlélt kép és annak tartalma felé, ezért annak mély hatása van ránk. Minél jobban megnyílunk, annál  inkább azzá válunk, amit nézünk. Ennek következményeképp, ha például naplementét, vagy más tiszta, energia dús természeti képet nézünk, feltöltődünk annak energiáival, átvesszük annak tiszta, Isteni energetikáját.

Ez a típusú meditáció mindennél többet ér, és nagyon hatékony akkor, ha még nehezünkre esik csak úgy nem tenni semmit, nem gondolni semmire. A szép kép nézésével elfoglaljuk az elmét, miközben a háttérben megtörténik az energetikai változás. Ez az állapot képessé teszi az agyat a végtelenbe való kiterjedésre… mely a meditáció lényege és célja.

Technika szempontjából nem kell tennünk mást, mint számunkra valóban kényelmes pozícióban ülni, megadva testünknek a kényelmet. Az elhelyezkedés után pedig ellazulunk, megengedő, befogadó érzetvilággal vagyunk jelen, hagyjuk a tereinket kinyújtózni, elterebélyesedni. A szemünkkel is ugyanezt tesszük. Nem fókuszálunk semmire. Olyan érzés ez, mintha a moziban a teljes képernyőt akarnánk nézni egyszerre.

Ebben az állapotban a tisztuláson, ellazuláson, feltöltődésen kívül akár tehetünk is magunkért. Feltehetünk magunknak egy kérdést, ami foglalkoztat… majd visszatérünk a megengedő állapotunkba, és ‘várunk’ a válaszra.