A holisztikus gyógyászatnak évezredek óta az a célja, hogy visszavezesse a pácienseket saját természetükhöz. Az önmagára ébredt, önmagába visszatérő ember, lélek-azonos életet élve, magától értetődően egészséges. Azt minden gyógyító tudta. A technika fejlődésével azonban a nyugatot lenyűgözte a betegségek pontos fizikai értelmezésével történő tudományos orvoslás, és az, hogy belemélyedjen a részletekbe, s azok specifikumainak tanulmányozásába. Ennek a folyamatnak következményeként a nyugati orvoslás tudománya és rendszere egy idő után elveszett a részletekben és megfeledkezett az egészről. Az emberi szervezet, az emberi lény egészéről.

Manapság sok helyütt a nyugati medicina már elismeri, tehát van rálátása arra, hogy a betegség eredhet akár lelki okokból is. Ez nagyon jó hír. Azon gyógyítók számára, akiknek a test és a lélek egységet képezve jelentették és jelentik az emberi lényt magát, a kettő nem elválasztható egymástól. Tisztán látható, hogy egy hirtelen lelki megrázkódtatás nagy rombolást végezhet a testben, megbéníthatja az idegrendszert, és utat nyithat a betegségeknek.

Az ősi szövegek szerint a betegségfolyamatnak hat lépcsőfoka van. Az első három láthatatlan, és egyaránt kapcsolható a lélekhez és a testhez. Az utóbbi három nyilvánvaló tünettel jár, amelyeket akár a beteg, akár az orvos felfedezhet. Mindegyik lépcsőfok az egyensúly hiányát jelzi, de megjelenési formája a folyamat előrehaladtával változik, egyre tisztábban láthatóvá válik:

  • Felhalmozódás – a folyamat egy vagy több dosha növekedésével kezdődik
  • Súlyosbodás – a túltengő dosha addig a pontig halmozódik fel, hogy normális határain túl kezd terjedni
  • Szétszóródás – a túltengő dosha az egész testet elárasztja
  • Lokalizáció – a vándorló dosha olyan helyeken telepszik meg, ahová nem való
  • Megtestesülés – fizikai tünetek lépnek fel azon a helyen, ahol a dosha megtelepedett
  • Kirobbanás – kitör a betegség a maga testi tüneteivel

A fokozatok bemutatására jó példa az, amikor nagy mennyiségű pitta halmozódik fel, mert valaki súlyos stresszhatás alatt áll, vagy éppen rossz a közérzete a forró nyári idő miatt. Ha eléggé nagy mennyiségű pitta halmozódott fel, az mozogni kezd a testben. Elhagyja azokat a helyeket, ahol lennie kell. Rövidesen olyan helyeket talál a testben, ahol ‘ama’ (toxikus maradvány, lerakódás) van, és ott fennakad.

Ez a történés foglalja magában a fokozatok első három lépcsőfokát. A nyugati orvostudomány perspektívájából itt még nem tudnak diagnózist felállítani, mert tankönyvileg még nincs semmiféle rendellenesség. Ajurvédikus szempontból azonban a test már nem teljesen egészséges, az egyensúly vesztés folyamata beindult. Ha odafigyelünk a testünkre, már ebben a fázisban megérezhetjük a dosha kezdődő egyensúlyzavarát. Felismerhetjük azokat a finom változásokat, amelyek egy meghűlést jeleznek, vagy amikor az influenza kezdődik. Sok egyéb betegségnél is jelentkezik egyfajta rossz közérzet vagy halvány, kellemetlen érzés, amelyet nem lehet pontosan behatárolni vagy azonosítani, viszont tisztán érzékelhető. Sok orvos gyakran zavarban van, amikor konkrét tünetek után kutatva a bizonytalan panaszok, fájdalmak, izomgyengeség, hőemelkedés vagy egyszerűen hosszan tartó fáradság egyvelegébe ütközik. Ezek lehetnek hirtelennek beállított szívroham vagy agyvérzés halvány testi előjelei is, melyre ha éberek vagyunk, akkor ezek nem is olyan hirtelen bajok. A doshák általában már jó előre figyelmeztetik az embert, ha figyelünk rájuk.

Ha a dosha valahol megreked, az a negyedik lépcsőfok, amikor a betegség első, finom testi jelei kezdenek megjelenni. A már megkezdett példánkra visszatérve, ha a pitta a bőrben jelenik meg, enyhe viszketés érzetét keltheti, vagy gyulladást okozhat. Ha a gyomorban van, gyomorégés vagy gyomorrontás léphet fel. 

Bármelyik dosha bárhol megjelenhet. Ha túlságosan sok vata jelenik meg az ízületekben, amely erre az egyik legvalószínűbb hely, mivel az ízületek szívesen szedik fel az amát (lerakódások), akkor ott szúró fájdalmat érezhet az ember. Néhány ilyen halvány jelet kivéve azonban még semmi jele nincs annak, hogy komoly betegség kezdődne.

Mivel az ayurveda testünknek már e finom energetikai szintjén működik, már az olyan kezdeti tünetek is befolyásolhatók, amelyek nyugati mértékkel igencsak titokzatosak, vagy teljesen láthatatlanok. Rejtélyes fájdalmak, szorongás, depresszió, fáradság, légszomj és így tovább. A nyugati medicina ezekre azt szokta mondani, hogy pszichoszomatikus problémák. Valójában ezek a dosha-egyensúlyzavar korai szakaszából erednek, és könnyű őket kezelni, mivel csupán az 1, 2., vagy 3. szakaszban vannak. Életmód változtatással és a test megtisztításával (pancsakarmának nevezik) hatásosan kezelhetők.

Ha már kialakult betegségekkel van dolgunk, akkor a testi szövetek károsodása ebben a folyamatban már olyan fokot ér el, hogy e kezelések önmagukban nem vezetnek eredményre. Ilyenkor vagy magasabb szintű, erőteljesebb ayurvedikus gyógymódokhoz kell folyamodnunk, vagy a nyugati orvoslást kell segítségül hívnunk, amely akut esetek legkülönbözőbb formáinak kezelésére jött létre… eredendően.