A mai írásomhoz az inspirációt neveim adták, melyeket erre az életemre kaptam. Mindkettő ugyanazt jelenti.
A kiteljesedett Lótuszvirág, tisztán, illatosan létezve a Pillanatban, eggyé olvadva a Végtelennel. A Lótusz, ahogyan él, ragyog, fürdőzve a lét örömében. A Lótusz tisztán Egy-szerű minősége. A Lótusz, amely emlékszik… magában hordoz mindent… ahonnan elindult, amin keresztül ment, és ahova megérkezett…
Minden Lótuszvirág már mag formájában tartalmazza a Tudást, mely a napfényről szól. Érzi ezen terek valóságát annak ellenére, hogy mélyen az iszapban fekszik… sötét, súlyos, sűrű terekben. A Fény ott van benne… amikor megindul benne az élet, és elkezdi szemeit nyitogatni erre a világra. Akkor is ott van vele, amikor első, vékony indáit kinyújtóztatja az iszapos földből, és elindul… a valamerre, mert érzi, hogy mennie kell. Nem tudja merre van az arra, csak egy belső hang készteti arra, hogy haladjon… előre… A Tudás ott Van benne. Néha ezt érzi is, bár nemigen érti… mi is az, amit érez… mert az a Tudás ott belül fényről, és levegőről mesél neki… ő, pedig ahol éppen van, az sötét, iszapos, nehéz, ragacsos, zavaros, hideg, és óriási a sűrűsége. Ebben a sűrűben el lehet veszni… annyira mindent kitöltő, és teljesen körülvevő.
“De, jó lenne, legalább azt látni, merre menjek, legalább lenne egy fényes pont valahol, hogy lássam, arra van a Nap, amiről a Tudás mesél bennem.”
… játszódik le benne időről időre.
Élete a mocsár. Eddig lát. Eddig érzékel. Itt fogant, itt él, és ebben a sodrásban Van vele minden nap a Hang:
“Ne fogadd el ennek a térnek a kizárólagosságát! Haladj tovább!”
… S a kis Lótusz növény tör át a sűrű közegeken, az átlátszatlan vizeken… mely egyre könnyül, egyre tisztul… s egy napon meglátja a halvány derengést… és tudja, hogy arra kell menni. Hívja a Fény, melyet már szemmel is tud követni, s mely időről-időre tisztul, fényesedik, erősödik… S egy nap ahogyan fejét a vízből kiemeli… eléri őt az emlékezés tere… már minden Tud. Hogy hányszor járt már itt, hogy ennek így kell lennie, s hogy Minden Rendben Van. Kinyújtóztatja szárait, arcát a Fény felé fordítja, és megkezdi szirmai kibontását. S ahogyan szirmai nyílnak, megéled benne saját belső Fénye, s egyre erősebben ragyog ki belőle a körülötte lévő világba… Ahogy teljes pompájában ragyog, énekli a térbe:
“Fény vagyok. Fény vagyok. Fény vagyok.”
A mocsár a Világ egy része. Az iszap az anyag illúziója. A zavaros víz pedig az idő sodrása… Az, hogy a mocsár maga az egész világ, az elme által kialakított kép, hogy képes legyen felfogni magát a világot, mint olyan. Az emberi elme jelen állapotában képtelen értelmezni a Végtelent, mindenképp szüksége van arra, hogy behatárolható, jól megfogható teret generáljon. Csak így képes jól lenni. Ezért a teljes Világot leszűkíti arra, ahol éppen az ember – az elméjével együtt – van. Így kezdődik az emberi élet… Így kezdődik a Zsuzsannák Lótusz élete… az iszapban. A mag ott kezdi meg életét, ott kell megfoganjon. Onnan kell megeredjen. Ez a földi élet mai rendje. Az iszapban kezdünk, az elme számára szükséges a behatárolható tér, így erre a rétegre korlátozza a világ fogalmát… Az anyagi világ tereire… Lélek fejlődésünk során mindezeken a nehézségeken, sűrű közegeken felül tudunk emelkedni. Iszapon, sáros vízen, a sötéten, és a sodráson is. S kiérve a levegőre, a test már nem húz lefelé. Időtlen, Végtelen…
… aki kötetlenül, szabadon ragyogva Él e Világban, a lótuszvirághoz hasonlóan,
… kinek gyökerei a mélyben, az iszapban erednek, a sárból hajt ki
… kinek szára a zavaros vízen keresztül, áttörve rajta, a felszín felé nyúlik
… kinek virága tisztán, illatosan, ragyog a víz felett a Nap fényében fürdőzve
Isten Oroszlánja, kinek élete örömökkel teli, ahogyan félelem nélkül járja az Egy Igazság útját… Szerelembe lép az Istenivel, és Eggyé olvad a Végtelennel.
Ez életre választott lélek-nevem azt jelenti, hogy akkor válok igazán Élővé, amikor megtalálom a Lelkem Útját, és úgy döntök, hogy azt követem. Isten Bennem van! Ahogy Bennem van a lehetősége annak is, hogy szerelembe teljesedjek, s eggyé olvadjak Istennel. Élet feladatom, hogy magamhoz öleljem a lehetőségét annak, hogy örömben és bőségben élhetek… ahogy egyre jobban a Lelkemet élem, követem annak Útját és gyakorlom azt (Jap!). Tudatos cselekvőként, békét teremtek, amerre járok, jelenlétemben gyógyul a világ…
A Dharam annyit tesz: aki a dharma, azaz az Igazság, az Örökkévaló, a Mindenség útját járja.
A Jiwan maga az Élet, avagy élni.
Dharma az az Egyetemes Törvény, amely minden hatás mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a Mindenség örökkévalóságát, működését, és minden létező entitást meghatároz. Törvény, Igazság, Természet, az Univerzum mozgató Ereje, melybe a Valóság megismerésének folyamatában az ember megérkezni kíván. Elfogadni mindenhatóságát, és átadni magunkat a Áramlatnak… az Örök Törvény, a Természet Rendje… Isten.
Design by Nimbus.