A kis ezerjófű és a verbéna jellemű ember tettei és élet látása mögött a végtelen lélek-magányosság áll. 

Ezen minőségű viselkedési forma egyenesen kimondva azon alapszik, hogy az ebben az állapotban lévő ember a maga kínjával nem tud mit kezdeni. Tehetetlenségben vergődik. A tehetetlenség érzésében az alap problémák még nagyobbnak tűnnek, s az öngerjesztő ördögi kör már meg is született. A fájdalmas és feszült alap állapot ‘gyógyítására’ az ego önerejéből telve a legjobb módszereket vezeti elő.

Először: söpörjük a szőnyeg alá, ott nem látszik. Ám ez csak az ő kis világában működik, a lélek-térben nem. Így a szőnyeg alá söpört ön-munka igénye egyre erőteljesebben mutatkozik meg újra és újra.

Másodszor: Ezeket az erős belülről jövő késztetéseket a helyett, hogy elővenné, és szembenézne velük,  mások ‘abajgatásával’ fedi le. Ez nem más, mint megfutamodás… de jól álcázott köntösben. A másokkal való foglalkozás alapvető forrás-kódja az, hogy a magunkéval nem tudunk, vagy nem akarunk foglalkozni.

Szeretettel ajánlom: Amélie csodálatos élete c. filmet.

Remek jellemrajz egy verbéna – kis ezerjófű kombinált állapotra. 

 

Azok az emberek, akikben magas fokú a szeretet-képesség, általában ilyen ego-rendszert alakítanak ki, hátha “bejön”. Előszőr kipróbáljuk a szüleinken, aztán felnőttként a társadalomban. Ahogy minden ego módszernek, ennek is van csapdája, mely mint inden esetben egy energetikai paradoxon. A másokkal való túlzott foglalkozás hosszú távú eredménye nem más, mint a még nagyobb magány fűszerezve a viszonzatlanság érzésével, mely még jobban elmélyíti a “nem vagyok szerethető” érzést. Hisz erre a minta rendszerre reagálva olyan emberek érkeznek el az életünkbe, akik számára ez épp kapóra jön, mert az ő rendszerük a befogadásra és elfogadásra épül… s tanulni valójuk épp ellenkezőleg: az adás, a másokra való figyelés és gondoskodás. Ez az ego-rendszer működésének ördögi köre, melyre minden esetben rábukkanunk. 

Ennek a minta-rendszernek a hosszú távú működtetése egy nagyon mély fájdalom és sértettség állapothoz vezet, mely kialakít egy folytatólagos szenvedés-rendszert. Ez a rendszer életeken keresztül is működött bennünk, mely következményeképp egy mindent áthálózó tudat-állapottá vált, s ezen életem első harminc évére is garantálta az áldozati szerepet, a tudat alatt működtetett szolga-létet. Annyira tiszta. Látom már az egészet. S érzékelem teljes lényemet. Úgy vagyok felépítve, hogy minden esetben az élet mellett állok, nem vagyok képes ártani még a légynek sem. Még dühös sem vagyok képes lenni, nehogy ártsak vele valakinek… Állandóan segíteni akarok, az élet fenntartása és jobbítása alap energetikai összetevőm. Ezért váltam szolgává ego szinten, mert még szolgaságomban is azt keresem, hogy a másiknak, a többieknek jó legyen… Általam… Látom már a paradigmát. A legnagyobb erősségünk a legnagyobb gyengeségünk.

Hogyan válok áldozatból az életem mesterévé?

Megtanulom magam!

S azt, hogy hogyan legyek mesterként e világ szolgálatára…