Hogy mit érzek?

…

Olyan vagyok, mint egy japán-kert.

… mint egy Zen Garden…

 

Teljes létében egyedi, egyedülálló.

Tudatosan, előrelátással, meggyőződéssel alkotott.

Térben és időben tudatosan teremtett.

Tudatosan fenntartott, gondozott.

Áthatja a rend és az egyszerűség.

A tökéletesség érzése járja át és lengi körül,

S belőle fakad.

Csöndes, nyugodt, és energiával teli tér.

Mozdulatlan… s ha mozdul, abban is ott van valami mozdulatlan…

A vándor megpihen és töltekezik e tér forrásaiból,

csendben, nyugalmasan.

Csodálatos, gyönyörű.

Gyönyörködteti a szemeket, melyek látják…

… s aszíveket, melyek együtt dobbanni képesek e térrel…

… egy kert, amiben nem játszanak gyerekek

… egy kert, amiben nem tartanak sütögetős délutánokat….

… egy kert, mely nem beszélget másokkal

… egy kert, mely önmagából él és töltekezik

Egy kert, mely önmagában csodálatos, …. és önmagában létezik… önmagával létezik…

Egy kert, mely forrásait a láthatatlanból nyeri, és kifelé sugárzik…

 

A kert, mely számára a tanulni való: az elfogadás és a befogadás.

Felismertem, hogy tökéletesség sokféle létezik, és azon vagyok, hogy megtanuljam elfogadni ezeket.

A kert érzi, hogy a keringéshez szükséges a kapcsolódás, és az ebből való kölcsönös táplálkozás. Ez nem mást jelent számomra, mint a fizikai térben való feloldódás. Ahogyan azt galaktikus terekben teszem. Pont ugyanúgy 🙂

A vélt határok eltűnnek, és egyszerűen megszűnik a kint és bent.

Hamarosan ebben a kertben lábak tapossák majd a talajt, sok felől emberi neszek hallatszódnak majd, és sok féle minőség kap engedélyt e térben, hogy saját minőségével megjelenhessen benne… Földi élettel megtöltve, gazdagítva azt.

A kert Önmaga… és sokkal több….