Nem köhögtem igazán már 14 éve. De, ami most történik az igen megható.

Itt az idő! …

… Úgy érzem szülök.

A ‘fájások’ között alszom, pihenek.

Nagyon érdekes szemlélni, hogy egy valami – jelen esetben egy emberi betegség -, milyen különböző formákban tud manifesztálódni.

Semmi különös influenza köhögéssel.

De ez most valami más… vagy inkább a máshogy… Tökéletesen alszom egész éjjel, mélyen, felébredés nélkül. Amikor reggel felkelek, köhögök fél órán keresztül. Aztán abbamarad. Megeszem a reggelimet szépen nyugodtan, mindenféle atrocitás nélkül, megiszom a teámat. A köhögés miatt – mert az a szakasz olyan megerőltető a testem számára, hogy csak na – ez a tevékenység épp elég is, és aludni támad kedvem. Alszom, nyugodtan, semmi fennakadás nélkül. Majd felkelek, kipihenten, mintha semmi sem történt volna, teljes erő tartalékokkal… készen a bármire. És köhögök megint fél órát. Úgy rendesen. Feszül bele minden porcikám. Két erőteljes köhögés között kémlelem a testemet. Érzem. Hatalmas erőkkel rezeg minden belül… és ahogyan érzem kívül is. Földrengés. Ezt érzem. Ott vagyok. Nagyon. Mélyen. Ahol a fájdalmak, sérülések, és a teljes szenvedés-kollekció legrégebbi darabjai terpeszkednek… bekövesedve. Annyi minden rakódott rájuk, olyan régen volt.. tiszta szikla. Egyszerűen szükség van valami akkora erőre, ami elég ahhoz, hogy megrengesse a szikla-állományt, hogy darabokra törjön, majd apró darabokra… hogy a testem képes legyen kiengedni. Szükségem van valamire, ami akkora erőt tud generálni az energetikai teremben, ami képes megmozgatni a bekövesedett üledék rétegeket, és felrázni.

Olyanok vagyunk, mint egy pohár… egy kehely…

Emberként olyan pohár vagyunk, melyben van sár és víz. Mikor leszületünk a poharunk tele van tiszta vízzel, majd elkezdünk gyűjtögetni, kezdünk telni a kondicionálással, és az élményeinkkel, gyűlnek a programok, a szokások, hitrendszerek, a raktárak telnek fájdalommal, szenvedés szilánkokkal, méreggel, dühvel… A felébredés előtti időkben az ember egy olyan pohár, ami színültig van sárral. És mint minden fejlődési folyamat, elengedéssel kezdődik. Ahogyan tudunk elengedni a sárból, úgy tud a poharunk újratöltődni tiszta vízzel. Ez a felébredés folyamata. Tudatos jelenlét, tudatos önmunka:Kis sár réteg feltérképez… elenged… és egy idő után megjelenik a helyén a kristálytiszta víz. Az csak úgy jön 🙂

A folyamat során egyszer csak elérkezik az idő, amikor már csak nagyon kevés sár van a pohárban, olyan kevés, hogyha nem mozgunk, simán le tud ülepedni az aljára, és felette ott van a sok-sok tiszta víz. Sokan ebben a fázisban egy időre azt is hisszük, hogy teljesen tiszták vagyunk már, elengedtünk mindent. Viszont mélyen érezzük, hogy még mindig a legalapvetőbb programjaik irányítják a mindennapjainkat. Ezért szükséges néha megmozgatni erőteljesen azt a poharat, hogy fel tudjon kavarodni a legaljára leülepedett csekély sár réteg, hogy észre vegyük, és képesek legyünk elengedni… azt is.

Ez az én nagyon régi, és mélyen lévő réteg saram, olyan köves, hogy egy sima kis rázás mit sem használ neki. Ide földrengés kell…

Tehát úgy érzem szülök. Kiengedem mindazt, amire már nincs szükségem. A ‘fájások’ a földrengések, melyekre szükségem van, hogy feltöredezzen a sziklává vált minden, amit gyerekkorom óta gyűjtögetek. S vannak benne régebbiek is, de ezek teljesen azonos témájúak az ez életbeliekkel. Ezeknek is itt az ideje… elmennek…

Ma elalvás közben, valahol félúton jött egy kép, és magától értetődő módon elkezdtem ‘kiműteni’ kis darab valamiket a tüdőmből, a kis lég erecskékből és a légcsövemből. Csak úgy dobáltam ki őket, ki a teremből. Ezután kisepertem a légycsöveimet szó szerint. Elég sokáig tartott. A legkisebbekkel kezdtem, haladva felfelé, majd a torkomon keresztül kisepertem a térbe. A takarítás vége már egy másik térben ért engem, ahol tisztán megmutatkozott előttem, mi is ennek folyamatnak a lényege.

A legalapvetőbb és legnagyobb blokkjaimat engedem el a napokban. Aki képes rá. Itt az idő!… Megkapunk hozzá minden energetikai támogatást. Most el tudjuk engedni se perc alatt mindazt, ami még gátol abban, hogy azzá váljunk, akik valóban vagyunk, mindig is voltunk és lennünk kell.

Érzeteim szerint – nagy számú üzenetek segítségével megfejtve – a legnagyobb blokkom a tüdőmben és a légutaimban tárolt szomorúság és búbánat tenger. Bekövesedve. Apró szomorúság darabok rétegekbe összegyűjtve nagyon sok nehéz pillanaton és hosszú életeken keresztül megteremtődve.

Tehát ráfeküdve a Flow-ra, teljes testtel és lényemmel röpülve az Áramlatban… köhögök és megrázó élményekben van részem 🙂