… Megérteni… Elfogadni és engedni…?

… Elviselni… viselni… bírni…. kibírni?

MEDDIG?

Folyamatosan fáradt vagyok, még ahhoz sincs motivációm, hogy felkeljek, vagy elmenjek gyalogolni. Mióta is? Már nem is emlékszem. Már majdnem megint megingatott… és valahol be is talált. Hogy miért vagyok fáradt? Mert egy roppantul gyenge személy vagyok… mondja ő…

Úr isten! Ilyeneket mondanak nekem!

Hisz ez annyira nem igaz, mint hogy nem vagyok empatikus, meg segítőkész, meg… Miért kell nekem ilyeneket hallgatni? Olyan dolgokat vágnak a fejemhez, amiről kristály tisztán tudom, hogy nem igaz rám. Ahogyan emberi fülemmel hallgatom ezeket a szavakat, érzem magamban az erőt. Ott belül, mélyen. Az erőt és a magától értetődő Tudás tereket, melyek nagyon régi terekről mesélnek.

S úgy, ahogy nem értem a felém intézett szavakat, s azok okát… úgy dereng bennem valami halvány sejtelem, valamiről, melyhez az idő hamarosan elérkezik, s tudom…. megmutatja magát, amint készen leszek rá.

Mit akar ez az egész helyzet nekem mondani? Mit ér az önismeret, az hogy tudom és érzem magam… azt, aki valójában vagyok… ha állandóan megkérdőjeleznek…

Hogy miért vagyok fáradt? Én gyenge…. Isteneeeeeem!!!!! … hisz látom… Olyan bamba vagyok, hogy még abban a pár percben is, amikor épp nem a házat építem, vagy az újabb hatékonysági ötletek jönnek és jönnek… még akkor is dolgozom, Dolgozom belső és közös tereken. Úgy érzem, minden az én vállamat nyomja.

Elrontottam.

Befejeztem.

Ez a ‘közös’ tér rám terhel mindent,

… én meg elhiszem.

Mit teszek? Miért teszem?

Kérem a rálátást a programra…

… de ez valahogy nem olyan…

… valahogy sokkal nagyobb…

Ez nem egy program…