Szavakkal verve

by , on
nov 19, 2015

Az emberi kapcsolódások terén két fajta hatalom létezik.

MÁSOK FELETTI HATALOM

Az egyik a mások feletti hatalom, mely megöli a lelket, mert uralkodásra tör. Ennek a hatalomnak az energetikája a rombolással előnyhöz jutás. 

AZ EGYÉN HATALMA ÖNMAGA FELETT

Önmagunk feletti uralmunk táplálja a lelket, kapcsolódásaink terében kölcsönösségben és együttműködésben teljesedik ki. Amikor hatalmunkban állunk önmagunk felett, tudatosan veszünk részt a kapcsolatainkban, tudatosan vagyunk jelen. Ennek a jelenlétnek az energetikája: öntápláló, fenntartható. Nem vagyunk ráutalva mások energiájára.

A Földön ma jelen lévő világ méretű káosz abból adódik, hogy az elmúlt több ezer év lét-rezgés-szintje bezárta az emberi létezést az elme szűk terébe. Bezárva, elvágva… szűkségben. Szűkségben energia téren. A mai ember alig leledzik… a bőség, Isten, az Univerzális terektől elszeparált tudatállapotában. A túléléshez pedig energia kell. S ha neki nincs, valahonnan szerezni kell. Több ezer éve a társadalom működésének alapja a mások feletti hatalom. A mások feletti uralkodás következtében az egyén megkapja azt, amit akar. Ezt egyszerűen hívhatjuk energia rablásnak. 

A mai nyugati civilizáció fejlődésének történetében megjelent az a fogalom, amit hívhatunk fekete pedagógiának. Az a társadalmi értékrendben helyet kapó oktatás rendszer egyszerűen megmérgezi a gyermekeket. Megmérgezi a lélek-létezésüket azzal, hogy olyan érték rendszerre kondicionálja elméjüket, mely a hatalom gyakorlásán alapul. Az oktatási rendszer hatása már megkezdődik az otthonok terében, amikor is a szülő méreténél fogva ellenőrzése alá vonja a kisebbet. Számtalan generáció nőtt fel úgy az utóbbi évezredekben, hogy a ‘normális’ szülői viselkedés szerint a szülő birtokolja a gyermeket, és teljes kontroll alatt tartja. Ez a hatalmi visszaélés nagyon fájdalmas a gyerek és a benne élő végtelen bölcsességű lélek számára. S mivel a fájdalom sértettséget, a sértettség pedig dühöt teremt, mire felnő, és naggyá válik, ő is ugyanúgy visszaél a hatalmával, mint ahogyan azt vele tették. “Alig várom, hogy felnőtt legyek. Akkor  majd nem függök többet tőled. S nem kell többé a kenyered. Akkor majd nem mondhatod meg nekem, hogy mit tegyek.” Ezt az érzetet az emberben fokozza a több generáción keresztül megélt porosz módszer szemléletű oktatási rendszer, a hatalom és tekintély elvű iskolák, s az ilyen intézményekben szokásos érték rendszer. Amint az ember felnő rájön, hogy nem függ már másoktól. Ez az érzet pedig átfordítja az öntudatlanul működő embert az ego játszmák túl oldalára. Most ő a felnőtt, ő a nagy, így felül tud kerekedni… és meg is teszi. Belső, felgyülemlett, tudatosan nem kezelt sértettségéből kontrollál, uralkodik, büntet. Követi a kapott mintát.

Ebből az ördögi körből egy út van kifelé. A tudatos rálátás… minderre. És a tudatos választás.  Annak a választása, hogy én ezt nem kívánom folytatni tovább. Ez a választás bennem meg is történt. Évekkel ezelőtt. Önnön magam tudatosságát választva, annak hangjára elengedtem addigi létformámat, s azóta dolgozom azon, hogy saját energiámból, önmagamat táplálva éljek, s elengedjem az addig futó ego szintű energia rabló mechanizmusaimat. Az áramlás, a Teljes Egészben levés, az engedés és az elfogadás gyakorlása közben viszont ide jutottam. Ide, ahonnan most írok.

Az alázat nélküli méltóság teréből az utóbbi évek alatt átkerültem a méltóság nélküli alázat terébe.

Átkerültem a játszma azon felére, ahol önmagamat figyelmen kívül hagyva, kiszolgáltatom magam, az energiáim, az erőim mások kénye kedvére. Innen, erről az oldalról nehéz azt olvasni egy könyvben, hogy:

“A mások felett gyakorolt hatalom illúziója csak addig maradhat fenn, amíg rendelkezésre áll egy másik ember, aki felett a hatalmat gyakorolni lehet.”

(Patricia Evans: Szavakkal verve)

 

Mi történik egy párkapcsolatban, ha két öntudatlan, ego működésre nem éber ember él együtt? Az életük abból áll, hogy az egymás felett gyakorolni kívánt hatalmukat próbálgatják mindennapos küzdelmekben. 

Mi történhet akkor, ha egy párkapcsolatban az egyik ember elengedte a mások felett gyakorolt hatalommal való energia rablás mechanizmusát, de nem éber arra, hogy még simán belemegy ugyanabba a játszmába csak a másik oldalról? Hmmm…

 

Két ember két különböző módon szemléli a világot. Az egyik a másik felett akar uralkodni (birtokolni), mert nem dolgozta ki magából a gyerekkori sérelmeit, a másik viszont kölcsönösségre, együttműködésre törekszik, és csak saját maga ura akar lenni. Ezért ez a két ember, hiába választotta azt, hogy együtt akarnak élni, nem értik egymást. Nem értik egymást, mert nem érzékelik a másik valóságát. Az egyik ember egy olyan világban él, ahol az öntudatlanul működtetett mások feletti uralom által szerez önmagának energiát, a másik ember ezzel párhuzamosan kölcsönösségre, kapcsolódásra, megosztásra, energia áramoltatásra törekszik.  Különböző képpen élik meg az élet mindennapi valóságát. De ezt nem tudják. Folyamatosan feltételezik, hogy ugyanabban a világban élnek. 

 

Ismerem a ‘uralkodó’ világát… én is onnan jöttem. Úgy kerültem oda 23 évesen, hogy addig áldozat voltam… és ‘feltörtem’… 

Itt az ideje behangolni az egyensúlyt:

Méltóságos alázat

Alázatos méltóság

Most az áldozat világát tapasztalom újra, immáron felnőtt fejjel, s látom ennek célja a stabil önértékelésem kifejlődése.

Ez most nem mást jelent számomra, mint lényem kifejezését és megvédését.

Felnyílt a szemem, és látom… ébernek kell lennem. Ébernek arra, ha valaki még a hatalom világában él, s életének kulcsa egy másik ember. Emlékezem. Évekkel ezelőtt olvastam James Redfield Mennyei Prófécia című könyvét. És most beugrott. Eljött újra hozzám. Emlékszem, ahogyan írt ezekről az energia szerző játszmákról, ahogyan az emberek öntudatlanságukban úgy érzik, hogy csak így juthatnak a betevő energia mennyiséghez.

Tudatában kell lennem. Nap mint nap… hogy az ember, akivel élek a hatalom világában él, én pedig a kölcsönösség világában.

Mit eredményez ez?

Azt, hogy ő egyre nagyobb… és én egyre kisebb leszek…

Ő szívja…. én pedig engedem…

Köszönöm, Istenem! Hogy minderre megérettem. Köszönöm a rálátást, s azt, hogy mindezt megérhettem!

Látom az energia áramlások logikus vonalát, látom, ahogy szétszóróm magam, ahogy nem tartom meg magam. Látom, ahogy létem feloszlik, s csak apró darabjaiban leledzik.

Látom magam, ahogyan tiszta szívből adok, s tiszta szívből várnám azt, hogy valami vissza áramlik. Érzem és tudom, hogy a kölcsönösség valós, az energia keringetés létezik… és azt is érzem, hogy egy párkapcsolat, egy valóban jól működő párkapcsolat erre az energetikára kellene épüljön. Érzem, ahogy a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzete egyre nő bennem. A tehetetlenség, mely a kölcsönösség, a kölcsönös tudatosság hiányából, és az eszköztelenségemből fakad. Istenem! Miért kell ennek harcnak lennie? Tudom, hogy nem feltétlenül kell ennek így működnie. Én érzem. Látom. Emlékszem…

Mit tehet én azért, hogy ez kisimuljon? Már megint ebben gondolkozom…

Miközben az elmúlt évek történetének következményeként alig húzom a belemet. Még mindig azon morfondírozok, hogy mit tehetnék… A folyamatos energia veszteséggel járó életemnek következményeként most itt állok teljesen kibillenve az egyensúlyomból, mint akinek lábai alól kihúzták a talajt. Igen tudom… az áldozati állapot megüli az életkedvet. Folyamatos feszültség van bennem. Mikor borul ki legközelebb… S ha belekezd egy újabb játszmába ugyan mit teszek? Összezavarodok úgy, ahogyan eddig tettem? Elvesztem magam, és még az is zavarossá válik, ami addig tiszta volt bennem? Nem találom a szavakat, s úgy érzem készületlenül ért a helyzet? S utolér az érzés, ahogyan szokott: “Miért is kell ennek így lennie, ahelyett, hogy kölcsönös megosztás alapon beszélgetnénk?”…

S akkor jön a jól bevált megnyugtató gondolat. Megoldást ugyan nem hoz, de legalább megnyugtat…: “Naiv vagyok. És ennek oka van. Én egy olyan lény vagyok, amilyen ez a világ ezer év múlva lesz. Nem azért jöttem, hogy olyan legyek, mint a világ most. Azért vagyok itt, hogy segítsem ezt a világot olyanná lenni, mint, amilyen én vagyok.”

Rendben! Elfogadom! De ez nem kell azt jelentse, hogy közben megesznek a farkasok!

Az én döntésem, hogy mennyire akarok részt venni ebben a világban… de annyira meg is kell tanulnom benne lenni.

Meg tanulom hogyan kezeljem ezeket a játszmákat. Megtanulok tudatosan benne lenni. Megtanulni meghúzni a határaimat, s megvédeni magamat.

Az első dolgom az, hogy elfogadom, és éber vagyok arra, hogy nem minden ember gondolkozik mielőtt megszólal. Éber vagyok arra a folyamatra, amikor a párom szavaira reagálva leomlik bennem saját énképem. Éber vagyok az érzéseimre: “De hát miért mondod ezt rólam, hisz te is tudod, hogy ez nem igaz…” Éber vagyok a reakciómra is, arra, hogy ezzel a mondattal adok hitelt én magam annak, amit mondott. A helyes válasz: “Ne beszélj így rólam! Ezt a viselkedést semmi sem indokolja!”

A második dolgom az, hogy elkönyvelem magamban, hogy az uralkodó személynek az a szó, hogy szeretlek tulajdonlást, birtoklást, szükségletek és igények kielégítését jelenti. És éber vagyok arra is, hogy nekem ehhez képest kölcsönös támogatást, jelenlétet, kapcsolódást, eggyé válást jelent. Éber vagyok arra, hogy ez a két dolog igen messze van egymástól, s ez okozza bennem a törést, és a folyamatos hiányérzetet. 

Éber vagyok arra, hogy egészséges és normális vagyok. Akármit is mondjon rólam. Semmi gond nincs velem és a szexuális életemmel. Tartom magam és helyet adok belső érzeteimnek. Nem adom oda magam olyannak, aki tulajdonolni akar, és szükségletei kielégítőjének tart. 

Rájöttem, hogy nem a beszélgetést kell megértenem… hisz az értelmetlen. Át nem gondolt, háborgó, és öntudatlan. Már látom, hogy erre energiát pazarolnom többé nem kell. Azt kell tudjam megérteni, hogy két világ van ezekben a beszélgetésekben jelen. Két világ különböző szabály-rendszerekkel.

Egyenlőség vs. Egyenlőtlenség

A kölcsönösségre törekvő ember számára az alap érzet világ az egyenlőség. És egyből zavarttá teszi az a tény, ha egy másik ember egyenlőtlenséget hoz a közös térbe. Az uralkodásban élő ember számára viszont az alap állapot az egyenlőtlenség. És zavart kelt benne, ha a másik ember behozza a térbe az egyenlőség lehetőségét. Az uralkodó pozíciójához képest az egyenlőséget alárendeltségnek éli meg, így harcol ellene. Csírájában elfojt minden beszélgetést, ahol az egyenlőség szele érződik. 

Éber vagyok arra, hogy ezekben a konfliktusokban elmúlhat a zavarodottságom, ha elengedem az érzetet, hogy meg szeretném érteni azt, hogy a beszélgetés miről is szól, hol van benne az értelem, a valós. Azt kell látnom e helyett a felesleges energia őrlő tevékenységem helyett, hogy a beszélgetés egy dolog körül forog és ezért reked meg. Hiába törekszem egyenlőségre, ha a másik nem tud, nem akar engem egyenlő partnerként elfogadni.

Partneri viszony vs. Versengés

Az uralkodó ember világában csak verseny és harc van. Harc a felül maradásért. Vagy ő győz le, vagy őt győzik le. Ezt hiszi. Az ő világában nincs egymás mellé rendeltség, kölcsönösség. A legtöbb konfliktus abból ered, hogy aki uralkodni akar partnerén, az ellenségének tekinti őt, s így is bánik vele. A másik ember ezzel párhuzamosan folyamatosan teszi bele az energiát a kapcsolatba, a közös térbe a kölcsönös áramoltatás igényével, s nem érti, hogy miért ugrik neki a másik minden valós ok nélkül. Az uralkodásban élő ember azért dühös, mert harcolni akar. A harc a lételeme. Minden erény, eredmény a másik fél oldalán versenyre készteti, és a felülkerekedés vágya mozgatja. És ha nem tud felülkerekedni, akkor törött szárnyú madárként elvonul, s dühét csöndben eregeti a sarokból. A kölcsönösségre törekvő másik emberben bűntudatot keltve, figyelmét ezáltal kicsikarva, ebben a formában folytatja az energiáért folytatott harcot a passzív agresszió módszerével. 

Kölcsönösség vs. Manipuláció

Az uralkodásban élés alapvetően energia hiányból ered. Ennek a kényszere önbizalom hiányból, önbecsülés, önértékelés hiányából fakad. Ezért érzi szükségét az állandó hatalomban levésnek, hogy a benne lévő hiányt külső forrásokból pótolja. Ennek kifinomult módszere a manipuláció. Amikor ezt mondja: “Úgy is mindig a tiéd az utolsó szó!” Éber vagyok rá, hogy ez nem rólam, hanem róla szól. Azt jelenti: Nem tudok megváltozni, ezért nem tudom megbeszélni veled ezt a kérdést.

Az uralomra törekvő személy világában a harc van. Nyílt formájában lehet dühös kifakadás, kritizálás, vádaskodás, elvárások. Rejtett formájában pedig manipuláció, mely során burkoltan akar ellenőrzése alá vonni. “Nekem úgy sincs igazam soha!” Ez a mondat nem mást jelent, mint hogy úgy tesz, mintha nem érteni, amit én mondok neki, vagy nem emlékezne. A manipulatív ember csak akkor barátságos, ha el akar érni valamit, amint megkapja, fordul a kocka.

Testvériség vs. Ellenségesség

A kölcsönösségre törekvő ember világában alapvető a testvériesség, a partneri hozzáállás és a jóakarat. Ezért nem érti, hogy az ő részéről folyamatosan áramoltatott energiák ellenére miért merül fel állandóan az ellenségesség és a harc. Látnom kell, hogy a harc nem miattam indul, és nem az én létem teszi a másikat ellenségessé. Az ő világában az ellenségesség van, és ez lételemévé vált. Az én részemről le kell mondjak arról a tévhitről, mi szerint a kapcsolatunkban a testvériség, a partneri viszony jelen van, a baj csak az, hogy a társam nem ért engem. A meg nem értettség valós, de az oka, az eredete a hatalom gyakorlásban keresendő. Be kell látnom, hogy van igazság ebben, mert ha jóakar, partneri szándék van jelen egy kapcsolatban, akkor kézzel foghatóan jelen van az odafordulás és a tudatos törődés, valamint a kölcsönös megértés szándéka. 

Meghittség vs. Ellenőrzés

Amikor a hatalomra törekvő nem hajlandó megbeszélni egy felmerült témát, azzal a közös megoldás minden eshetőségét kizárja. Így vonja ellenőrzése alá a kapcsolatot. De a felkavaró téma újra és újra felbukkan, mert nincs lezárva, megoldva, értelmezve, feldolgozva. A manipulált ember ebben az életben egyre inkább úgy érzi, mintha megőrült volna. “Egyszerűen nem értem!” Folyamatosan törekszik a feloldásra, a kölcsönös megoldás keresésre, de úgy érződik, sehová sem haladnak. A hatalomra törekvő ember ezt a zavarodott állapotot tartja fenn, mely uralmának kulcs eszköze. Mindeközben a másik ember folyamatosan keresi a meghittséget a kapcsolatban, mert az ő világában az alap tétel. És nem érti miért nem találja. Én már látom ezeket a mintákat, ahogyan két világ hitrendszerét összefésülöm magam előtt. Meghittség nincsen egyenlőség és kölcsönösség nélkül. A kölcsönösséghez viszont szükséges a nyitottság, a jóakarat, a testvériség és a megosztási hajlandóság. Nincs meghittség, ahol kontroll van. Ahol ellenőrzés van ott zárkózottság van. A meghitt szerelmi kapcsolódás szórakoztató, szexis, romantikus, lelkesítő, erőt adó és inspiráló. Ennek mértéke attól függ, hogy a partnerek milyen gyakran és milyen mélyen tudnak egymásnak megnyílni.

Megerősítés vs. Tagadás

Tagadás: A másik ember élményeinek, és valóságának többé vagy kevésbé való megtagadása, kétségbe vonása, ezáltal való figyelmen kívül hagyása. 

Megerősítés: A másik ember érzéseinek, élményeinek, világának elfogadása. “Igen, tudom, mit érzel.”, “Úgy érted, hogy…?”, “Hallom, amit mondasz.”, “Megértem, hogy így érzel.”.

A kölcsönösségre törekvő ember elveszti a lába alól a talajt. Hisz ő abban a világban él, ahol alap attitűd a mások megértésére való törekvés, és a megértve levés. Igényét megvalósítandó a kapcsolatban folyamatosan próbálja megértetni magát. Azon töpreng, hogy ha a múltkor így nem értette meg a másik, akkor hogyan mondhatná másképp. Száz féle képpen kifejezi magát, és azon morfondírozik, hogy hogyan tudná 101-ik féle képpen. Hisz alap elképzelése az, hogy a társa meg akarja őt érteni, csak nem tudja. Alap érzet világa az, hogy a társa egyenes és őszinte. Nem látja, hogy a tagadás csupán egy eszköz, és csak azért nem értik egymást, mert a másik ember célja nem az, hogy megértse, hanem az, hogy maga alá gyűrje őt. 

A hatalom és az ellenőrzés állapotának fenntartásához kulcs eszköz a tagadás. Végletes állapotában eljuthat addig is, hogy az ellenőrző személy kétségbe vonja, megkérdőjelezi mindazt, amit a másik ember önmagáról tud… egy idő után tudni vél… majd már ő sem tudja igazából, hogy ki is ő maga…

A tagadás állapotának végső stádiumában az ember elveszti saját magát. A felette gyakorolt hatalomnak kiszolgáltatva elfogadja, hogy mindenért ő a hibás. Egy idő után már ő maga is folyamatosan tagadja a bántalmazás tényét és annak hatásait. Beivódik elméje rendszerébe, hogy ő az oka minden ‘elszenvedett pofonnak’.

A passzív agresszió beköltözik a házba, s az ember azon kapja magát, hogy állandóan azt vizslatja, hogy vajon a másik milyen állapotban van ma. Állandó készenléti állapotban van, feszülten, és feszélyezetten saját otthonában. Hisz nem lehet tudni, hogy mikor tör ki a harc megint, s mi lesz az a következő dolog, aminek ő lesz a hibása, az oka. Ez s létállapot kiöli az emberből az életet. Lecsapolja az energiáit, és árnyékává válik önmagának.

És az igazságtalanság fáj… ahogyan az ego ellenem fordul, mert ő csak hibáztatni és küzdeni tud. És ezzel együtt fáj a hiány… a hiánya annak, amire egész életemben vágytam, az energetikai kölcsönösség, megosztás, a valódi együtt-lét.

Belehullok az igazságtalanság fájdalmába. Engedem. Hagyom.

UTOLJÁRA!

Ez csupán öntudatlanság!

Látom…

Itt tartok most…

…. s hagyom, hogy a terem, s annak tartalma mozduljon…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük