Vasfű energetika

by , on
ápr 10, 2016

 

Egyiptomban úgy tartották, hogy Isis könnyeiből nőtt. Isis szent füvét amulettként hordták.

A rómaiak egész Európában elterjesztették, lelki tisztulásukhoz használták.

A druidáknak (kelta főpapoknak) különböző varázslatokban segített. Szertartásaikban a látomások előidézésére mágikus vízként használták. Jövendöléskor, felszenteléskor, valamint a szent helyek szertartásos megtisztításához használták. Védelmet nyújt átkok ellen. A vasfűből készült italt még napjainkban is használják a kelta papok avatásánál.

Vénusz növényeként fontos összetevője volt a szerelmi bájitaloknak.

A kínaiak, utalva a benne rejlő erőre „sárkányfogú fűnek” nevezték el.

A keresztény kultúrában is megjelent, mint a kereszt gyógyfüve, mivel a hiedelem szerint Krisztus sebeire tették vérzést csillapítani.

A varázslók is széles körben alkalmazták. Különböző szertartások és varázslatok kelléke volt. Szerencsehozó tulajdonsága miatt összezúzva és a nyakon körbekenve varázsigékhez használták. Hittek abban is, hogy jót tesz a látásnak is. A középkorban magára valamit is adó boszorkánykonyha nem volt meg az „ősi varázserejű” vasfű nélkül, mert úgy tartották, hogy aki vasfüvet hord magánál, az a vastól sem sérülhet meg. De, ha a vasból készült fegyverek mégis sebet ejtettek, akkor ez rá a legjobb gyógyszer. 

A nagykövetek szövetségkötés céljából használták.

Ez az ital kreatív energiát adott fogyasztójának, a bárdok énekeihez, és a próféciákhoz. A vasfűből készült ital továbbá segíti a költők munkáját is. 

Kellemes illata van, és teaként fogyasztható, vagy tömjénhez hasonlóan égethető. Egy pohár borban áztatva… morzsolva, bedörzsölve… test-kezelésekhez alkalmazható.

 

Latin neve: Verbena officinalis L. (= V. domingensis)

Magyar elnevezései: vasfű, kakascímer, keserűfű, lakatfű, zárnyitófű …

Egyiptomi neve: Ízisz könnye

Kelta neve: Kőűzés

Íze: keserű

Fizikuma: egyenes, kemény szárú évelő növény. Orgona lila.

A gyógynövény hatásai:

– menstruációs zavarokat enyhítő

– nehéz szülések gyógynövénye (méh összehúzó hatású… elengedés…)

– tejelválasztást serkentő teakeverékekben

– külsőleg bőrbántalmak kezelésére

– nyálkaoldó

– immunerősítő

– köhögést csillapító, száraz köhögés esetén nyákoldó

– felső légúti hurutok, torok- légcsőgyulladás kezelésére

– légző- és emésztőrendszeri panaszok enyhítésére

– máj- és epebántalmak esetén

– húgyúti megbetegedések kezelésére

– vesekő kiűzése

– ízületi panaszok enyhítésére

– jó erősítő, étvágyfokozó hatású

– vérszegénység

– fáradtságra, kimerültségre

– ideg erősítő

– álmatlanságra

– allergia tüneteinek enyhítésére

Energetikai minőség: Yang

Lélek minőség: Szenvedélyes akaraterő, Masculin sárkány erő

Angol neve: Vervain

Verve szó jelentése: lelkesedés, hév, lendület, rajongás

 

A vasfű alkatú ember jellegzetességei:

Túlzott akarás = erőltetés… aminek egyenes következménye a Flow-ból való kiesés.

Túlzott lelkesedő, rajongó: Lelkesedése könnyen elragadja, ilyenkor nagyon megterheli magát.

Belső hév: (vata+pitta, a szél óriás ereje, mely lángra lobbantja a tüzet): Ég a lelkesedéstől, hogy véghez vigye terveit, és lehetőleg egy pillanat alatt. Nehezére esik, hogy türelmesen megélje a folyamatot, már az első pillanatban a végeredményt szeretné látni. Mindeközben a hatalmasra gerjedt tűz mindent felperzsel kívül, belül.

Fanatikus: Hajlamos önmaga és mások túlterhelésére, túlhajszolására, túlfeszítésére.

Elnyomó: A kérlelhetetlen belső lelkesedés oltárán feláldozza önnön egész-ségét, és más emberi lényeket. 

Fókuszált: Túlzott fókuszáltság szűk látókörűséghez vezet. Elvesztem a Teremet, és hasítok, mint a kés éle.

Komoly és túl feszült: Mindenben hajlik a túlzott komolyságra és a túlfeszítettségre. Túl feszített idegrendszer = gyenge idegrendszer.

Szívós, kitartó, eltökélt, törekvő: “Az emberi akarat a végtagokban jut kifejeződésre, úgy a növényben a tő és a szár hordozza az akarati impulzusokat” (Rudolf Steiner). A vasfű szára eleinte lágy és rugalmas, de idővel elszárad, elfásodik. Keménysége, szálkás rostjai az ostorzsinórt, vagy az inakat juttatja az eszünkbe. A növény szívósságot és eltökéltséget szimbolizálja. Ha nincs jól, akkor is sokáig kitart. Még akkor is küzd és talpon marad, mikor más régen feladta.

Önpusztító: Túl kemény magához, lemondása túlzott, száműzi életéből az örömöt. Eltökélt törekvése önnön megtöréséhez vezet, kárt okoz magának. Feláldozza az emberi lényének jól-levését a kitűzött célja érdekében.

Puritán: Magasztos eszményeinek hajszolása közben elnyomja az önnön emberi igényeit, és teljes mértékben lemond az emberi élet örömeiről. Se alvás, se élelem, se víz. Az emberi test szenvedése.

Tökéletesség, az ideális hajhászása: A maximalizmus elveszi az élet élvezetének lehetőségét.

Fáradtság: Az élet nagyon megterhelő számukra a folyamatos túlterheltség miatt.

Örök elégedetlenség: Magas ideák etalonként való szerepeltetése, és annak folyamatos megfelelni akarás önnön valójában. A tökéletes világ képét hordozva, az épp aktuálisan létező folyamatos nem elfogadása.

Makacs és önfejű: Nehezen fogad el bármit, ami “kívülről” jön. Mindent jobban tud.

Túl biztos: Minden kérdés nélkül a saját útját járja. Sokszor megkönnyítené ezt az utat, ha meghallaná az intő jeleket, melyek más emberek szájából érkeznek el hozzá.

Túl független: Elfelejti, hogy mindennek az összetartozás, a közös-ség, az együtt az alapja. Amennyiben a másik ember nem követi elképzeléseiben, elfogadás helyett inkább eltaszítja magától… nincs is nekem szükségem rá…

Túl egyenes: A legrövidebb út az egyenes. Túlzásba vitt hatékonyság elűzi az élvezetet. Így lesz a cselekvésből csinálás, és az Igazságból megbántó megjegyzés.

Türelmetlen: Fennkölt nézetei vannak, ám szelídség és türelem helyett erővel és nyomással próbálja elérni azokat. Születésétől fogva éppen elég adatott meg neki ahhoz, hogy felismerje: a nagy célokat csak feszültség és izgatottság nélkül lehet elérni. A sürgetés, erőltetés nem célravezető. Épp ellenkezőleg.

Csinálás = Végig vinni: Addig erőltet valamit, amíg “készen nem lesz”… és közben elveszti a dolog egész lényegét: a megélést.

Túlzott felelősség vállalás: Tudat alatti hiedelem, mely azt sugallja, hogy mindent nekem kell rendbe tennem és rendben tartanom e világban.

Intolerancia: A legmagasabb alapelvek szerint él, mégis türelmetlen más emberek hibáival szemben.

Szigorú: Lelkesedés túlságosan szigorúvá teszi másokkal szemben. Ingerültté válik, ha mások mások… Önmagával is túl szigorú. A cél mindig a tökéletesség… és ennek érdekében hajszolja, sürgeti magát.

Too much mind: A vasfű típus nem érzelmi, hanem gondolkodó  beállítottságú.

 

“Megvan benne az erő, hogy az emberek vezetője és tanítója legyen”

(Dr. Edward Bach)

Szereti az új kezdeteket, új közegben hamar hangadóvá válik, mindenben kinyilvánítja véleményét.

Lelki tanulni valója: YIN aspektusok

  • türelem
  • tolerancia
  • mások megértése
  • kedvesség
  • könnyedség
  • ellazulás
  • pihenés
  • hátra dőlni 🙂 kicsit kanyargós lenni
  • rugalmasság (e nélkül nem tudja megélni az Erőt, mely benne lakozik… gerinc)
  • elfogadás
  • engedés

Arra kell ráébrednie, “hogy az élet  nagy dolgait gyengéden és nyugodtan kell véghezvinni, stressz és feszültség nélkül”.

A vasfű egyén sok tudással, tapasztalattal rendelkezik. Bizonyos szempontól az a problémájuk: úgy jönnek a világra, hogy konkrét nézeteik vannak, arra nézve, hogy minek hogyan is kellene lennie. Épp elég adatott meg nekik a felismeréshez, ahhoz, hogy bölcsekké legyenek. Csakhogy “a nagy célok csak feszültség és izgatottság nélkül érhetők el”.

A vasfű alkat számára az egyszerűség a kulcsszó!

– Erős akaratú = bátor = “Félelem nélkül” járja az Egy Igazság Útját. 

– Kitartó: Nem hagyja magát legyőzni, még akkor is küzd, ha más mindenki más feladta.

– Energikus, lelkes

– Inspiráló

– Hatékony

– Erő-teljes

– Szilárd

– Egyenes: Saját útját járja. Szilárd és biztos Önmagában… és ezt nem fél kinyilvánítani akármi legyen is.

– Független

– Karizmatikus