„Női léted csodáinak megismerésével, léleksúlyaid elengedésével a benned élő Istennő felszabadul és az élet kelyhének határtalan erőforrásaiból merítve megéled a teljességet, újjá teremted életed!”

(Pozsgai Nikoletta)

 

Az Univerzum mellém rendeli a legjobb segítőket. Így érkezett el az életembe Pozsgai Nikoletta, aki az a nő, aki emlékezik… s aki emlékeztet. Emlékeztet ősi tudásokra. Emlékeztet a feledés homályának rétegeire. S emlékeztet arra a képességemre, mellyel át tudok látni minden fátylon, minden porrétegen legyen az akár évezredes vastagságú.

A nőből indul ki, a nőből NŐ ki minden.

A nő az élet forrás-tere. Benne fogan és belőle születik meg. Az Univerzális Isten Anya ében-fekete tereiben, vagy épp az Anyaföld fekete termő-földjeiben. Minden, ami élő e térből ered. Ahogyan az emberi élet is, mely női méhünk földjében fogan, ott készülődik, érik meg, s onnan születik át az anyagi világ síkjaira.

Saját életünk is női terünkből teremtődik, s itt az ideje annak, hogy e teremtő erőnk tudatosságába visszatérjünk.

Ma élő nőként önmagunk gyógyítása mellett – s azzal együt – a teljes kollektív nőiség-teret, s ezáltal a Földön aktuálisan jelenlévő emberiség kollektív állapotokat is gyógyítjuk.

Ma élő nőként fontos, hogy erre rálássunk, megengedjük, hogy érzékelő képességeink erejüket visszanyerjék, s megkezdjük az önmagunkon végzett munkát:

  • Emlékezzünk arra, akik valójában vagyunk.
  • Álljunk vissza a helyünkre.
  • Térképezzük fel, mit kaptunk, mit örököltünk, mit hordozunk magunkban.
  • Ismerve töréseinket és sérüléseinket hangoljuk át sebeink fájdalmát, hogy a velük együtt szerzett tapasztalás erőforrásunkká váljon.
  • Tisztítsuk meg magunkat attól, ami már nem kell.
  • Szabadítsuk fel erőinket.
  • Álljunk újra erőnkbe.

Mindezt tegyük azért, hogy megszabadítsuk önmagunkat évezredek porától, s a nagytakarítás végén tisztán fényesen ragyoghassunk újra eredendő önmagunkként. Megélhessük életünk teljességét, az örömteli, egyenrangú, kölcsönösségen és együttműködésen alapuló párkapcsolatot, s legbensőbb vágyaink szerinti életet teremthessünk magunknak önmagunk és körülöttünk élők legnagyobb örömére. S tegyük mindezt belső női erőforrásainkra alapozva.

 

A méh-erő az élet-energia forrása

A természet-azonos élet, az önmagunkra való odafigyelés, és az egészséges (tehát számunkra megfelelő) életmód ugyan segít helyre állítani a méhenergiát, ám annak a folyamatnak jelen pontjában élve, melyen az elmúlt kétezer évben mentünk keresztül ez most nem elég. Ma élő nőként tudatos ön-munkára van szükség ahhoz, hogy a méhünkben található szennyeződést, lerakódásokat kitisztítsuk, a méh energetikáját újra aktiváljuk, s meginduljon a szabad energia áramlás.

Női teremtő erőnk alapja a méh-erő

Amikor kezünkbe akarjuk venni életünket, s annak jobbításáért elkezdünk tenni, első számú feladatunkként vegyünk szemügyre méhünk terének állapotát. A női energetikai rendszer megértése, tisztítása és sokszor újra indítása a legfontosabb kiindulópontja női erőnk, egészségünk helyreállításához vagy épp megóvásához. Női teremtő erőnk alapja a méhünk. Erőnkbe való visszaállásunkhoz pedig szükségünk van arra, hogy a méhünk energetikai működése tiszta és szabad legyen. Megismerve testünk működését, erejét, újra felépítve s megbecsülve azt, birtokába kerülünk női erőforrásaink.

Méhünk állapota életünk tükre

Méhünk állapota visszatükrözi létünk állapotát, életünk teljességét, vagy épp töredezettségét. Méhünk állapota megmutatkozik energia ellátottságunk szintjében, vitalitásunkban, lelki, szellemi erőnkben. Méhünk állapota megmutatja mindazt, amit magunkban hordozunk… sokszor sűrű homály alatt. Méhünk magába hordozza minden emberi kapcsolatunk, emberi megéléseink lenyomatát. Amikor a nő méhének energetikai tere egészséges, akkor élete ezt az egyensúlyt tükrözi vissza. Ahogy az önmagukra ébredő nők gyógyítják és életre keltik méhüket, megváltoztathatják életüket, s ezáltal a Föld terét is gyógyítják. Ahogy a nők újra két kezükbe veszik életüket s megtisztítják, újra erőbe állítják méhüket, gyógyítják az életet magát is… hisz a nő minden élet forrás-tere.

 

“A méhem szent, és az életem is az.

A méhem a Menny kapuja itt a földön,

és az életem is az.”

(Méh mantra, Queen Afua)

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük