A most mantrája. A minta áthangolásom megerősítő gyakorlata… MOST.

 

Miért vagyok itt a Földön?

A földi létem küldetése? …

…Megtapasztalni magamat e létezési formában, ezen körülmények között…

Mi jelen életem célja?

Rálátni terem azon részére, mely még nem rezeg együtt az Isteni tisztasággal…

És megengedni azt, hogy ez a részem is rát tudjon állni e frekvenciára… meg tudjon érkezni a végtelen békéjébe…

… hogy megérkezzem.. itt…

… az Ott-hon állapotába.

Ehhez alapvetően szükséges, hogy elfogadjam azt, hogy a földi tér egy ön-képző-központ. Nem nyaralás. Ez itt a képződés tere és ideje. Ez a tér nem pihenő hely. Ez nem azt jelenti, hogy emberként nincs idő és tér pihenni. Azt jelenti, hogy az itt lét alapvetően a gyakorlatozásról szól… mint első számú szándék.

Ez itt egy kihívásokkal teli hely a gyakorlatokhoz. Az apró kényelmetlenségek tere… helyi specialitásokkal…

A tér, nekem… értem…

A gyakorlatok tere…

A gyakorlatozás tere…

… Addig, amíg már nem lesz többé különbség a között, hogy éppen testben, vagy épp test nélkül létezem…

KEGYELEM…

… az állapot, ahol a Minden Rendben Van. Az örök létező békessége… a Létezés örök terében…

….Érzem most ez a dolgom… Ebbe az állapotba megérkezni. Ebben létezni. És gyakorolni ebben élni… itt a Földön, emberként, egy olyan térben, ahol az Egy létállapota a polaritás… és a mozgás a létforma. Ahol az Egy nem a van-ságban létezik… hanem áramlik, és ezáltal folyamatosan történik… általunk… velünk…

A dolgom az, hogy ugyanúgy érezzem itt magam, mint Ott-hon. Ugyanúgy. Érezni. Lenni. Van-ni. Megtalálni és élni azt az állapotot, amely oly egyszerű és magától értetődően csodálatos, Otthon…. az Egységben, a Végtelen Együttben. Ezt az állapotot életformaként élni… itt… ebben a térben… ahol az Egy összessége kicsit kevésbé egyértelműen van jelen. Itt… a dualitás világában… A mozgás világában… Az én… és a mások világában…. A kölcsönhatások világában…

Úgy érezni magam, ahogyan Otthon… mert most az Otthon itt van. Itt vagyok Otthon. Megérezni az Otthon levés állapotát itt…. a Földi térben…. itt az emberi létezés mindennapjaiban, itt ebben a formában… itt a földi körülmények között… a helyi specialitások között…

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon… el kell tudnom  fogadni az apró kényelmetlenségeket…. millió apró dolog minden nap…. Az apró kényelmetlenségek, melyek a földi tér alapvető milyenségéből fakadnak. Az alapvető jellemzőiből…

Elfogadom a földi körülményeket, az alapvető jellemzőket. Abbahagyom az égi körülmények utáni hajszát, és az égi körülmények földön való megteremtésének végeláthatatlan küzdelmét.

Elfogadom a földi körülményeket. Elfogadom, hogy itt vagyok… és tanulok… emlékezem… újra… s újra meglelem azokat a tudásokat, melyek által Mesterként tudok mozogni a földi térben… újra…

Mesterként… és nem áldozatként… ahogyan oly sok élet óta…

És mi a lény-eg? A lény-egem? A lény-em?

Az, hogy minderről hogyan vélekedem. Hogyan vélem.

Mi a valósága számomra… ennek a térnek… a létezésemnek… ebben a térben. Mi a valóságom… itt… számomra…

Ez a lényeg.

A lényem.

A lényegem.

Ez a világom.

A világ számomra azzá válik, ahogyan vélekedem…

Ez az érzet-világ egy merőben új perspektívája az elfogadásnak, mint olyan. Ez az az érdekes fajta ‘érdektelenség’… melyre már régebben ráéreztem… és most eljött a kikristályosodása. Egy hatalmasra tágított verziója annak, hogy: nem a mi, hanem a hogyan a lény-eg. Nem az, hogy mit teszek egy nap. Hanem az, hogy mindeközben, mindezek után, hogyan vélekedem magamról. És a napról. A létezésemről. A vélekedés a létezés. Nem az, amit teszek, vagy nem teszek.

Tehát, a dolgom: Ugyanúgy érezni magam, mint Otthon… most ebben az otthonban… itthon… Érzékelni a Mindent és az Egyet, annak lényét és létét… ebben a verzióban…. A helyi specialitásokkal. És lenni, ahogy ebben a térben ‘kell’ lenni. Mert ez a tér ilyen. Ebben a térben mozgás van, és különbözőség, diverzitás és variációk, és temérdek lehetőség. És kereszteződések, és ütközések. És mindezekkel, mindezekben, nap mint nap… csak az a dolgom, hogy úgy érezzem magam, mint Otthon. Mert most ez a forma, ez a tér az otthonom.

Mi kell, ahhoz, hogy két lábbal álljak a Földön?

Igen, a földi tér nehéz… már csak a gravitáció miatt is, a tömegünk és a nyomás miatt is… És a sűrűség is nehéz. Nehéz a testben lenni… és az is, hogy nem tudunk egy pillanat alatt egyik helyről a másikra kerülni… és folyamatos a kölcsönös-hatás mechanizmus is… nyomások, taszítások, összecsattanások, elválások, szétszakadások… és szavak kellenek az információ áramoltatásához, amit vagy értenek vagy nem… folyamatosan tapasztaljuk az én és a más kettősségét… és a sűrű teret…

A kulcs: Elfogadása ennek a térnek, és annak, amilyen. A természetes disszonancia érzetek az energiák találkozásaikor. A légellenállás, a tömeg és súly érzetek, a nyomás érzete, az összetalálkozások ‘csattanása’, más energiák, energia terek, és a kollektív tér rám gyakorolt hatása… A dualitás világa, Isten ezerszínű világa. A diverzitás, a variációk világa.

A helyi specialitások. És az alapvető helyi specialitás:  a fizikai lét ‘nehéz’… sűrű… Csak rajtam múlik, hogy már túlságosan kényelmetlen… és szenvedek tőle… vagy végre megérkezem a földi tér specifikációiba, annak elfogadása által. Mert mindaddig, amíg orrolok… addig elhatárolódás és ebből fakadóan kínlódás van. És az el nem fogadás gyengévé tesz engem ebben a létben. Mert, amire orrolok, az fölém tud kerekedni, én meg folyamatosan alá…

Ahogy az elfogadás megérkezik, megtalálom a módját a manőverezésnek, a navigálásnak. Hipp-hopp megtanulom a módját dolgoknak, és hamarosan otthonosan mozgok ebben a térben is…. minden helyi specialitással. Mert elfogadom, hogy ilyen, és kihozom belőle e legjobbat. Mesterévé válok e térnek…. IS….

Megengedem magamnak, hogy mesterként mozogjak a földi körülmények között.

Önmagam zavartatása nélkül… kiborulás nélkül… kibillenés nélkül….

Belső békém stabil. Érzem a van-ságot… a mozgás világában.

Ez az ‘érdektelenség’ nem azt jelenti, hogy nincsenek preferenciáim. A preferenciáim én vagyok magam. Az, amit én jelentek az univerzum rendszerében. És természetesen én a saját preferenciáim irányába haladok és teszem saját lépéseimet… A különbség az, hogy mindeközben nem esek áldozatul mások preferenciáinak, azok rám, az én teremre gyakorolt hatásának. A hatásokat és azok földi teremre gyakorolt következményeit ezzel az ‘érdektelennek érződő’, elfogadással engedem, hogy legyen. Megmaradok az otthonos érzetvilágomban (tehát nem zavartatom magam, nem borulok ki (saját teremből), meghagyom a másikat saját szabad akaratában, és megengedem neki azt, hogy ő is legyen az, ami…. Addig, amíg nem bántja az én teremet…. mert akkor, meg kell védenem magam… és párhuzamosan pásztázom a teret, hol nyílik újabb tér, újabb irány afelé, ami belülről… énbelőlem fakad… és vágyik a fizikai térben megtestesülni…

Az igazi komfort, az igazi kényelem, az ősbizalom. Az állapot, melyben nyugodtan tudok ‘hátradőlni’, megengedni az Univerzális – benne a földi – történetnek, hogy történjen.

Bízom abban, hogy Minden és Mindenki Tudja mi a Dolga… és azt teszi…

Ha valaki vagy valami ‘kényelmetlen’ az azt jelenti, hogy teszi a Dolgát: csiszol minket, fényesít, hogy teljes Fényünkben ragyoghassunk!!! Hogy meddig maradunk e térben, rajtunk múlik… ha elég… tovább állunk…

2017 a nagyító lencse éve. Ebben az évben mindannyian tapasztalni fogjuk annak következményeit, hogy figyelmünkkel mit táplálunk. Ez eddig is így volt, hiszen valóságunkat a figyelmünk fókusza teremti. Aminek a figyelmünket odaadjuk az növekszik. De ebben az évben megsokszorozódik figyelmünk hatékonysága.

Ahova fókuszálom a figyelmemet, az válik a világommá… az életemmé… a mindennapjaimmá…

Megengedem magamnak, hogy mesterként mozogjak a földi körülmények között.

Az asszony, akinek minden mozdulat szent.

Az asszony, akinek minden kimondott szó szent.

Mert minden pillanatban érzékelem a létezés teljes spektrumát…

… itt a Földön.

A földi körülmények között…