Ima az életemért:

Drága Nővéreim! Érzem, ahogy tartotok. Érezlek, benneteket! Kérlek titeket, hogy segítsetek tisztán tartani a teremet. Segítsetek, hogy meg tudjam tartani a tisztaságom, a tiszta rálátásom… minderre… ami tört-én-ik velem. Tudom és látom, hogy a sokezer földi éves spirál legfelső köre a ‘végéhez’ közeleg.

Számomra a mai nap az Isteni Kegyelem napja. Megmérettetés. Az önbecsülésem, a stabilitásom, az önmagamba vetett hitem megmérettetése. S megnyílt számomra a Kegy-elem tere…

Nem számít más… csak az, hogy a Nagy Egész mit ‘tartalmaz’ rólam. Csak az számít, hogy az Isteni szemek látnak. Látják az ártatlanságomat, látják a tisztaságomat, látják a teljes odaadásomat. Látják a befektetett erőt, a végtelen energiákat… látnak Engem. Úgy, ami valójában vagyok.

Csak ez számít. Tudom, az Isteni Tudatosság ‘lát’ engem… nem számít, hogy egy másik ember mit mond, minek lát, és minek hív… az csak azt mutatja, hogy ő épp mire képes. Elfogadom, hogy itt a Földön minden ember csak azt tudja tenni, amire képes… mást nem. Elfogadom, hogy csak az lát, akinek van szeme a látásra. Elfogadom, hogy csak az hall, akinek van füle a hallásra. Engedem, hogy az legyen, aki tud lenni, meghagyom őt annak, aki tud lenni…

… ÉS MOSTANTÓL KIÁLLOK A HATÓTÁVOLSÁGÁBÓL… mert már tudom, hogy választhatok mást… és meg is engedem magamnak.

Nagyon régi történet a miénk… de most másképp ér véget… legalább az én részemről.

S most az látható, amikor egy erejébe visszataláló nő meggyógyítja magát.

 

Drágáim! Hála. Hála. Hála… Köszönöm, hogy vagyunk. Köszönöm, hogy együtt vagyunk… Köszönöm, hogy vagyunk egymásnak!