Ma megérkeztek a szavak, hogy összeálljanak a mondatok arra vonatkozóan, mit is jelent számomra az amikor ennyit mondok: “Kérlek, tegyél rendet magad után. Kérlek, tisztelj meg azzal hogy úgy hagyod a teret maga után, ahogyan te is találtad.”

Ez a történet is a felelősség vállalásról szól. A felelősség vállalásról, mely megjelenik bennünk ahogyan felnőtté válunk, ahogyan kifejlődik bennünk az, amit úgy hívunk tudatos jelenlét.

Tudatosságunk fejlődésének folyamatában több szempontból beszélünk arról, hogy mit is jelent az, hogy felelősséggel tartozunk a hagyatékaink után. Ez, itt egy fontos aspektus.

Hogy a nagy képpel kezdjem… Emberként lépéseink, tetteink mérlegelése során fontos, hogy belegondoljunk abba, hogy mit hagyunk magunk után itt a Földön. Magunk után a következő generációknak. Ezt a képet kitágítva láthatjuk azt is, hogy amit magunk után hagyunk, saját magunknak is hagyjuk. Hiszen, amikor jövünk legközelebb, a következő életünkben, akkor az fog várni itt ránk, amit korábban mi magunk itt hagytunk. Tehát, amit mi teszünk a térrel, amiben élünk, azt adjuk gyermekeinknek, unokáinknak… s ha jól belegondolunk, saját magunknak. A lélek átlagosan és nagyságrendileg 100-200 földi évente tér vissza ebbe a térbe. Átlagosan, a mai frekvenciákat figyelembe véve. (Mert ez persze igen sok mindentől függ: tudatosság frekvencia, a földi világ aktuális nap-ciklusa…)

Ha ebbe beleérzünk éber, tudatos jelenlétünkkel, érezhetjük, hogy milyen erőteljes ez a kép. Talán elég motiváció lesz ahhoz, hogy átérezzük, egészségünkhöz, jól-létünkhöz milyen fontos, hogy rendet tartsunk… magunkban és magunk körül… hogy rendet hagyjunk magunk után. Hisz rend a lelke mindennek. Ez számomra annyit jelent, hogy egyszerűen odafigyelek. Odafigyelek arra, hogy mit teszek, hogy a tetteimnek milyen hatásai vannak. Milyen hatással vannak én rám, s milyen hatással vannak a környezetemre. Ebből az éberségből fakad az is, hogy figyelemmel vagyok arra, hogy mit hagyok magam után. Érzékelem azt, amikor belépek egy térbe, s azt is, amikor onnan kilépek. ‘Elvarrom a szálakat’, és tiszta teret hagyok magam után.

És nem azért, mert jókislány vagyok. Nem azért, hogy megfeleljek bárminek, vagy bárkinek. Hanem egyszerűen azért, mert tudom mit jelent felelősséggel lenni. Felelősséggel lenni a személyem, a tetteim és nem különben a terek iránt, melyekben megfordulok. Érzem a felelősségemet a tér és a benne szereplő más emberek iránt. Ezt jelenti használni valamit és nem kihasználni. Használni saját javunkra, majd visszaállítani eredeti állapotába, ahogyan mi találtuk, mikor beléptünk a térbe. Rendet teszünk magunk után, hogy más is megkaphassa ugyanazt az élményt, mint amit mi kaptunk.

Amikor többen élünk együtt egy élettérben, fontos, hogy éberek legyünk e felelősségünkre. S ha mindannyian így vagyunk jelen, könnyed, és jóérzésű lesz az együtt élésünk.

… mert valóban egy-ütt élésként fogjuk tudni megélni azt, hogy egy térben vagyunk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük