Ezen életem központi élet-témája, élet-feladatom: Emlékezés. Én-keresés. Eredendő szellemi Én és a földi én összehangolás, lélek tér információs terének tisztítása, a lényem földi terekbe való újra érkeztetése, az egységem újra teremtése, kiteljesítése. Ön-megfogalmazás, Ön-érzet, Ön-formába öntés, Ön-megvalósítás. Ön-kiteljesítés.
Ehhez hívom be egymás után az élet labirintus tereit, melyek célja a részletes önelemzés. Ez szükséges az ön-megtaláláshoz, az én megtalálásához… lelkem újra formába öntéséhez. Az életem sorra hozza el azokat a periódusokat – mint labirintus tereket a tükörvilágban – melyek önmagába szippantó örvényként érzékelhetőek, tele megmutatkozó paradigmákkal, zárt (önmagamra zárt) rendszerként. Ezek célja, hogy lépten-nyomon önmagam gondolati és érzelmi korlátaiba ütközzek, így megismerhessem a blokkokat, hitrendszereket, mintákat, melyek a mély rezgésű földi időkben a terem részeivé váltak… és egyszer csak túllépjek önmagamon, az addig érvényes ‘egyetlen valóságaimon’. Felül kellett múlnom önmagamat már sokadszor, hogy immáron több legyek, mint voltam, s egy kitágultabb tudatossággal bíró önmagamként tudjak jelen lenni. A tapasztalás bölcsességével gazdagabban…
Gyógyulok
Az egyik legfontosabb minőség, melyet önmagamban gyógyítok egy alapvető kozmikus minőség. Ez a minőség akkor válik érzékelhetővé, amikor egy kozmikus lény itt van az anyag világában, az érzések világában. Abba a térbe vezethető vissza, amikor a polaritás megteremtődött a szellemi létező terében. Az érzet nem más, mint a szakadás. Amikor az Egy ketté vált a dimenzió-utazó lélek-terében.
Ez az alap aspektus nem más, mint a: Az eredendő fájdalom érzése
Isten bennem létező jelenléte, az Egységállapot alap létformám. Érzékelem az Egység tereket s hordozom ezen kódokat. Létezésem kiindulási pontjai innen erednek. Ezzel párhuzamosan a földi világban élve emberként polarizált formában is létezem. A dualitás világában, ahol az Egy ketté vált formájában van jelen. A két Isteni fél folyamatos mozgása, egymásra való kölcsönhatása, taszítása vonzása nem más, mint az élet maga. Létem párhuzamos síkjai között jelenik meg a fájdalom, amikor emberi életem tereiben pl. egy másik ember önnön elszeparáltságának okán olyat tesz, olyat mond nekem, mely megingatja bennem a folyamatosan érzékelt egység terek valósságát. Olyan is van, hogy egy elme térben élő ember tettei pl. a természet földi lényének kárára egyszerűen árulásként, s a vele járó csalódásként jelenik meg az érzetvilágomban… erőteljesen. Elárulta az Egy-et. Elárulta Istent… így elárult engem is… Nehéz ebben a térben az Igazság hordozójának lenni. Mert ez a tér tele van ‘Igaztalansággal’… az Egy Igazság ‘elárulásával’. Velem van a polarizáció, a szeparáció, és a törés érzése folyamatosan… s velem van ezen események ok-okozati következményeinek érzése is. Eredendő Lényem Tudja, hogy minden Isten, Minden Egy… még az, is, amikor meghazudtolják annak vanságát emberek bizonyos tetteikkel, melyek elme-szeparációs állapotukból erednek. S jelen vagyok lélekként, akinek tere csordultig van tele az elmúlt évezredek megéléseinek információs tartalmával e téren. S itt vagyok emberként, érző, érzékelő létezőként, akinek mindez fájni tud. Akiben ez a törés, és a töredezettség állapotának minden megnyilvánulása, s annak minden cselekedete felidézi azt a pillanatot, amikor az Egy-ből szellemi létezőként eredendő elszakadásom pillanatában kiváltam. Emberként érzem. Ember vagyok, tehát érzek.
Egy másik alapvető aspektus: A nem vagyok elég jó érzete
Az Egységérzet számomra létforma. Folyamatosan érzékelem a Tökéletes terek dimenzióját. Kapcsolódom ezekkel a terekkel, és hordozom kódjait… ezek a terek élnek bennem. Az Istenien Tökéletes… s közben halandó emberként, az előző korszakokban meggyötrődött, elnehezül lélekként is, érzékelem magamat. Érzékelem azt is, hogy mi a dolgom, s ehhez képest most épp hol tartok, és mire vagyok képes. Érzékelem azt is, hogy már megélt földi életekben más frekvenciájú létezésben mire voltam képes, mennyivel közelebb voltam rezgésben… ahhoz… ami Tökéletes. Érzem jelenlegi állapotomat, s egyszersmind eredendő lényem sajátosságait is. S érzem a létállapotok között húzódó hatalmas teret.
Mindez a sok információ váltja ki belőlem az érzést: Nem vagyok elég jó = nem vagyok tökéletes… Nem vagyok az, ami valójában vagyok… nem tudok az lenni… most nem… Ezen a frekvencián nem…
Gyógyulok és gyógyítom magam. Gyógyítom a lelkemet elfogadással és megértéssel. Utazom előző életek tereiben, s erősítem, tágítom elmém tereit is, hogy lássa ő is, miken mentem keresztül… s legfőképpen azt, hogy miért…
Utazom galaktikus terekben – mióta újra megnyíltak e kapuk -, hogy rálássak jelen lényemmel arra, honnan is erednek eme megkérdőjelezhetetlen alapérzetek. És elérkezem az érintetlen méltóság tereibe, ahol a kozmikus lények léteznek. Akik Isten szolgálói, az Isteni Tudatosság megnyilvánítói. JelenLétük Fénye Isten Fénye. Érzem azon tereket, ahol tudom még: ez a szolgálat nem fáj. Nem egyenlő azzal a szolgálattal, amit a földi terekben átéltem sokszor… szolgaként. Az angyali szolgálat Isteni kiváltság, maga a Kegyelem…
És érzem, ahogy a mozdulással, a polarizálódással, a 7/6-os szférától egyre távolodva, sűrűsüdve, felejtve, nem marad meg más ebből, mint a megkérdőjelezhetetlen szolgálat érzése. S azt a frekvenciát is érzem, ahogyan ezt az érzetet az elmém tere kezelni, értelmezni tudja.
Jönnek a szavak, s állnak össze… Az élet az anyag világában nehéz. Sűrű = nehéz. Az angyali sors ebben a térben még ennél is nehezebb. Tiszta, sűrűség nélküli szférák létezői vagyunk, akik úgy döntöttek, hogy ide jönnek…
Érzem: Az Örök Szolgálat… Rajtam múlik, hogy TEHER-e, vagy ÜDVÖSSÉG…
A gyógyulásom kulcsa saját teremben található. S legfontosabb feladatom most ezen árnyékminőségeim vizsgálata a morfogenetikus teremben:
JAP. Meditálok.
Gyakorlok
Éber vagyok és gyakorlok…
Emberként:
Önvédelmet kell tanulnom.
Gyakorlok:
Design by Nimbus.