Földi ön-képző-tér: Az élet = ‘nehéz’. Ez a tér nem a vakáció tere. Azért vagyunk itt, mert lélekként felvállaltuk annak minden lépését, nehézségét, konfrontálását, fájdalmát, szomorúságát, csalódásait, megaláztatásait, fizikai betegségben megnyilvánuló tanításait, hogy gyorsabb léptékekkel fejlődhessünk, tisztulhassunk mint valaha, és első sorban azért, hogy e térben megismerhessük, megláthassuk és megélhessük, megtapasztalhassuk azt, amik vagyunk. Ez  a világ ennek a gyakorló tere. Itt a legsűrűbb 3 D-ben, ekkora sűrűség és nyomás alatt… a láthatóság terében.  

Rendben…

És élem a roppant kontraszt érzeteket a Föld bolygó sűrű, súlyos rétegei, e dimenzió feszes tér-idő keretei, a hétköznapi életem… és a 7. dimenzió létsíkjai és a 8. dimenzió végtelen tudatossága között. Azért, mert én ilyen vagyok… mert nekem ez az életem.

Ez a belső feszülés jellemzi az életem, melyet a rendkívül magas frekvenciájú energiák fogadása és csatornázása, és ezzel egyidejűleg a hétköznapi terekben való emberi részvétel végtelen diverzitással rendelkező terei generálnak. Folyamatosan tágul a terem. Tágul a terem, hogy egyre inkább be tudjam fogadni ezeket a magas frekvenciájú rezgésminőséget. A mindennapi életem tereiben sokszor előfordul, hogy ennek a belső történésnek fizikai következményei vannak. Álmosság, fáradtsághullámok, ólomsúlyú fátyol nehezedik rám, sokszor küzdenem kell, hogy ébren tudjak maradni, emberi értelemben figyelni, fókuszálni tudjak. Érzem szellemi tereimet áramolni emberi rétegeimbe, mint egy transzformátor, mely képes az Univerzális hangrezgéseket gondolat hullámokká konvertálni, hogy az emberi elme számára értelmezhető jelekké alakítsa őket.

Most már értem, mit és miért csináltam az utóbbi kilenc évben. Nehéz, heroikus, fegyelmezett, szigorú munkát igényel e tudás lehívására való felkészülés, önmagam trenírozása. 8 dimenziót átölelő tudatosság, végtelen térbe való tágulás, multi-dimenzionális létezés… ennek lehozása a Földre, melynek terében már nagyon rég volt utoljára olyan időszak, amikor ilyen frekvenciák voltak itt jelen… Atlantiszi kultúra megteremtésekor utoljára…

Az emberiség egésze és a fény-lények nagy része sincs még olyan állapotban, hogy újra fogadni tudná a 7. dimenziós rezgés minőség ezen frekvenciáit. Az emberi részem számára most alakul ki az a transzformációs erőtér, mely segít átalakítani ezen kódokat, hogy az információ értelmezhető legyen, és könnyebben elbírható formában tudjon megérkezni az emberi elmém számára. Ez az átalakulás és erősödési folyamat nagyon fontos, hogy a terem tágulása által megnövekedett információ mennyiség befogadása ne vegye igénybe annyira a testem, az elmém, és az idegrendszeremet…

Az önismeretemhez egy hatalmas réteg információs tartalma csatlakozott. Jobban ér-tem magam, mint valaha. Jobban fel-érek magamhoz, mint ebben az életemben eddig bármikor. Elfogadom, ha elfáradok, vagy amikor lassan kívánok mozogni. Elfogadom azt is, hogy nekem nem jó a sűrű tér, és tudatosan kell úgy rendeznem az életemet, hogy a számomra optimális időt töltsem sűrű életterekben, helyzetekben, vagy hangos, zsúfolt helyeken. Mindig is tudtam magamról azt, hogy nekem kell a csend. Az üres tér. Ott pihenek. A csend-üres térben pihenek. Hisz 8 dimenzió tágultságban vagyok jelen, élek meg minden történést minden rétegével, szintjével, s a szintek teljes tartalmával együtt. Tonnányi információ az elmém az idegrendszerem, a testem számára. Pihennem kell.

Kozmikus teremtés törvény:

Amit néven nevezünk, azt képesek vagyunk uralni, befogadni, élni, érteni.

Ha a tudatunkban felnyitunk, aktiválunk egy emléket, egy felismerést, mint egy kódot, onnantól kezdve a hozzá kapcsolódó erő is működésbe lép. Az utóbbi években sorra aktiváltam, nyitottam fel újra régen alvó kódjaimat… Az újra megnyitott terek hatalmasak. Tartalmuk végtelen. A bennük rejlő Erők pedig jelen fizikai állapotomban igen megterhelők számomra. Erősödnöm szükséges… Pihennem kell…

És, ami most a legfontosabb… meg kell tanulnom újra tudatosan szabályozni a tágultsági állapotomat, tehát a terem méretét és ezáltal a sűrűségemet. Minél tágabb állapotban vagyok, annál kisebb a sűrűség a részecskéim tekintetében. Tehát sűrűtlen vagyok. Ha egy ilyen szétszóródott állapotban megyek például nagy sűrűségű, zsúfolt térbe, akkor annak információ tartalma beáramlik a részecskéim közé, tehát megtölti a teremet. Hisz, ahol nincs semmi, ott vákuum van, üres tér, s azt a teret a jelen lévő energiák elfoglalják. Egy ilyen tapasztalás után lehet önmagamat tisztítani erőteljesen, hogy ki tudjam válogatni ugyan mi is az enyém abból, amit magamban érzékelek. Ilyen tágultsági állapotot megengedhetek magamnak tiszta helyeken, ahol a Csend az Úr… A természetben, ahol az Isteni tisztaságú rezgések vesznek körül… s kinyújtózkodhatom… úgy jólesőn… hetedhét országon túlra. S amikor a város felé közeledem, tudatosan sűrítem magam a megfelelő frekvenciájú állapotra.

Az, hogy melyik létsíkon létezünk, azt jelenti, hogy a tudatosságunk milyen tágultsági szinten van. Ha terünk középpontját, lelkünk magját elkezdjük gömb szerűen tágítani, érzékelhetjük, meddig tart a tér, amit én-nek érzékelek. Minél nagyobb ez a gömb, annál kitágultabb tudattal létezünk. Annál nagyobb darabot tudunk fel-fogni abból a térből, amit a Mindennek hívhatunk. És minél nagyobb az általunk tudatosan felfogott tér, annál magasabb a tudatosságunk rezgésszintje. Minél tágabb a terünk, annál többet ér-ünk fel ésszel a Világegyetem Végtelenségéből, annál többet ér-tünk abból a világból, mely körülvesz bennünket… s melynek apró részei vagyunk.

 

… és jönnek a képek… érzem…. érzem azokat a tereket, amikor kozmikus lényből föld lakóvá lettem. Érzem magamat, kinek lelkét a Földi gyönyörűség e térbe hívta el… s a terek jönnek és nyílnak meg előttem, amikor úgy döntöttem, hogy maradok, s megyek a Gaia-val, ahova ő megy… maradok az együtt-ben… mert Szeretem. A 3 dimenziós tudatosság rezgésszintjén létezve életeken… évezredeken keresztül…, mindazon terek tartalmával és tapasztalásával… Mindezt már látom… Érzem. Érzem, ahogy választásomnak megfelelően, a földi térben maradva, annak rezgés csökkenésével kénytelen voltam én is átutazni a felejtés ködén, s így a valódi lényegemről évezredekben mért időkre elfelejtkezve, a Föld lényének karmikus időciklusaiba zárva, egyszer csak arra eszméltem, hogy ez a 3. dimenziós világ iszonyatosan durva, sűrű, hatalmas a nyomás, a feszülés, fénytelen, sivár, nehéz, tudatlansággal és szeretetlenséggel terhelt. És, amikor felébredtem több ezer éves álmomból elviselhetetlenül hiányzott az Isteni tisztaságú terek állapota, hiányzott az Otthon. Egyedül voltam, elhagyatva, kiszolgáltatottan, eszköztelenül. Egy légynek sem tudtam ártani, mégis  bántottak folyamatosan. Bántott ez a tér… s annak aktuális állapota. És ettől szenvedtem… évezredekben… ott sorakoznak a morfogenetikus mezőmben az előző életek terhelt terei… Úgy éreztem magam, mint akinek kitépték a szárnyait és így nem menekülhettem Haza ebből a rettenetből. A mélységes Haza vágyódás alap létérzésem volt sokáig. Sokszor gyötört honvágy, idegennek és sehova sem tartozónak éreztem magam… sehova sem illőnek. Kilenc éve kezdődött az az út, melynek az itt és mostban megélt lépéseként megnyílt előttem a válaszok tárháza. Ráláttam a lelkem terének kozmikus szintjeire, s szellemi szféráimra.

Már emlékszem…

Mit keresek én itt?

Hol vagyok?

És miért olyan durva és sűrű itt minden, ahhoz képest, ahogyan én érzek belül? Hol is van az az Otthon, ahova folyamatosan vágyom? És már rálátok az emberi tereim jellemének eredendő okaira, arra, hogy miért alap életérzésem a nyugtalanság. Az a nyugtalanság, mely a belső és a külső világ közötti hatalmas különbség, és az ez által keltődő belső feszültség miatt él bennem. Már azt is tudom, hogy ha ezt a nyugtalanságot nem tudom emberré lett kozmikus lényként kezelni, akkor olyan ember maradok, mint ezidáig ismertem magam ebben az életemben. Olyan ember, aki képtelen megtalálni a helyét, elfogadni a földi teret, és nem tudja felemelni egy magasabb oktávra ezt a hontalanság érzetet. Ennek következményeként egyszerűen menekülőre fogja. Kimenekül a hétköznapi élet szorításából, a sűrűségből, a nyomás terekből, a hétköznapi élet prózai feladataiból. Vagy rózsaszín ködben úszva elvarázsolja magát… teljesen elszáll… és képzelete színes képeiből rajzol magának valósnak vélt álomvilágot. Az utóbbi években azt is megtapasztaltam, hogy a spiritualitás is jó talaj ehhez az elcsúszáshoz. Amikor az ember a spirituális terekben való fejlődését használja kifogásként arra, hogy elmenekülhessen a mindennapi élet tereitől. Ezen évek alatt találkoztam olyan emberekkel is, akik lélek-szabadságukat drogok használatával élték meg, ahogyan meghívták a láthatatlan világot és időről időre elmerültek benne. A ‘módszer’ változó, de az állapot eredete ugyanaz. Ezek az emberek azok a lelkek, akik nem tudják feldolgozni azt a kérdést: Mit keresek én itt és hol vannak a szárnyaim? Ezek azok a lelkek, akik elveszve a földi tér vaskori rezgés-mintázatainak következmény rendszerében, ma élő emberként tudatosan vagy nem tudatosan, de folyamatosan kozmikus erők megidézésével és csatornázásával foglalkoznak. Aurájukban illúzió mátrixot hoznak létre, mely tele van olyan képzetekkel, mely megidézi számukra az Otthon tereinek frekvenciáit. Ebben a megépített térben élve, tele vannak kivetítéssel és belemagyarázással, torzítással és vágyálmokkal, s általában vajh mi keveset foglalkoznak a való élettel, és azzal a térrel, létezési formával, ahol most valójában vannak.

A Föld megjárta a kozmikus hullámvölgyet az utóbbi 3-4 ezer évben. Az ő sorsa így alakult, s a mi sorsunk vele együtt az volt, hogy menjünk vele ebbe a mélységbe. Így döntöttünk. Maradtunk, s Gaia-val együtt megjártuk a ‘poklok poklát’. Elmentünk vele a kozmikus éjszakába, megérintettük még a 2. dimenzió terét is, s most ébredezve a teljes sötétség és elhatárolódás korából… csak pillogunk… Istenem…. mit vállaltunk… Ha ezen a kérdésen és a hozzá kapcsolódó érzetvilágokon felül tudunk emelkedni, s megérezvén saját döntésünk felelősségét, felszabadulunk a választás terhei alól, megnyílik számunkra az út, melyen lépkedve módszeresen szabadíthatjuk fel a terünket újra, áthangolhatjuk a bennünk futó vaskori mintázatokat, hitrendszereket, vissza adhatjuk magunknak a hozzáférést a képességeinkhez, és ahogyan a Föld terének frekvenciája emelkedik, vele együtt mi is újra tudunk kapcsolódni számunkra ismerős, bár sok ezer évre ‘elhagyott’ dimenziókkal. Ahhoz, hogy erre az útra egyénenként rá tudjunk lépni, a kulcs fontosságú kulcs nem más, mint a gyökereink megerősítése, s a földi lét elfogadása. Elfogadjuk a döntésünket, elfogadjuk mindazt, ami ezzel a választással a tapasztalati mezőnkbe bekerült, elfogadjuk a máig hordozott sebesüléseinket, és azt is, hogy ez a rezgés minőség emelkedés földi időbe és sok-sok munkába, gyakorlásba kerül. Sokan jöttünk ebbe az életünkbe – ‘hosszan tartó’ felkészülést követően -, azzal a céllal, hogy megtegyünk mindent a tudatosság terünk frekvenciáinak emelkedéséért, s így ez életünk során megnyitjuk magunknak azt a kaput, mely ha úgy döntünk végleg Haza vihet. Vannak fény-lények, akik a tovább maradást választják, s vannak, akik a Hazatérést. Mindkét esetben igaz viszont az Univerzális törvény:

Az Egység egyenlő a Teljességgel. Az Egység frekvenciáján akkor tudunk rezegni, ha megéljük Lényünk Teljességét.

Választásunk beteljesülése – akár folytatjuk küldetésünket ebben a térben, akár a Hazatérést választjuk -, csak és kizárólag az emberi sorsunk kiteljesedésével érhető el. Ehhez viszont meg kell élnünk az emberi részünket is. Nem menekülhetünk a spirituális terek kiterjedtségébe, s nem hanyagolhatjuk tovább emberi létünket, az emberi részünk jól-létét, önmagmában kiteljesülését… szerves részünkként.

Az utóbbi években napi szinten mondok hálát az emberemnek. Az embernek, aki most vagyok. A személyemnek, az elmémnek, a szerveimnek, a testemnek. Hálát mondok és bocsánatát kérem Szabadi Zsuzsannának, aki 28 évig szolgált végtelen hűséggel még akkor is, ha egy pillanatig sem vettem róla tudomást, s nem hogy köszönetet mondtam volna neki, csak ‘ütöttem-vágtam’. Használtam, s ha épp nem volt jól… megszidtam. Naponta mondok köszönetet ezekért az évekért, a megkérdőjelezhetetlen lojalitásáért, azért, hogy hű társam volt még akkor is, ha nem voltam jelen számára. Köszönöm a testem és az elmém jelenlétét, hogy megtette a tőle telhető legjobbat, és életben tartott minket. Kérem bocsánatát azért, hogy a lélek jelenlétem hiánya elhanyagoltságot, figyelmen kívül hagyatottságot, sokszor megtagadottságot éreztetett vele. Köszönöm a testemnek, hogy kitartott… mellettem. Mostanában igyekszem a lehető legkülönfélébb módokon meghálálni neki a hűségét, azt, hogy abban a pillanatban elfogadta a barátságomat, partnerségemet, ahogyan megérkeztem. Megérkeztem önmagamba. Hálámat fejezem ki az elmém és az ego-m iránt, hogy megbékélt a változással, és mellém állt. Azóta remek partneri viszonyban vagyunk így mi hárman. Én a testem és az elmém. Az az állapot, amibe elérkeztem, megengedte, hogy rálássak ezekre a terekre. Rálássak és megértsem azt, hogy:

A Teljesség frekvenciája csak úgy érhető el, ha minden egyes részem teljes, és a részeim közötti kapcsolat is az.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük