Ez a cikk a honlap „Krónikus betegségek” című írásának folytatása, ezért megértéséhez ajánlott ennek elolvasása.

 

Hahnemann nem csak azzal forradalmasította az orvostudományt, hogy újra felfedezte és alkalmazta a homeopátiás gyógymódot, azaz „a hasonlót a hasonlóval” gyógyítás elvét, hanem még inkább azzal, hogy felfedezte a krónikus betegség fogalmát. Erre az a megfigyelése vezette, hogy se az erős fizikai alkat, se a legegészségesebb életmód nem elégséges ahhoz, hogy bizonyos betegeknél ugyanaz a betegség ne jelenjen meg újra és újra. Valami van, ami aktiválja ezen gének tartalmát. Miután rájött, hogy a krónikus betegségek hagyományos akut szerekkel nem gyógyíthatók meg véglegesen, azt is megállapította, hogy a krónikus betegségek egyetlen alapbetegségre vezethetőek vissza, következésképpen ezek csak ezen alapbetegség kezelésével gyógyíthatók eredményesen és tartósan.

Hahnemann úgy találta, hogy ez az alapbetegség, melyet ő pszórának nevezett el, nem más, mint a középkorban járványszerűen elterjedt rüh-betegség, mely nem csak a bőrön mutatkozik, hanem már a szervezet belsejét is átjárta. Azon a véleményen volt, hogy csak azok az emberek betegedhetnek meg bármiben is, akik – ha nem is vették észre – életükben legalább egyszer megfertőződtek pszórával. Meg volt róla győződve, hogy a pszóra (azaz a rüh-betegség) annyira fertőző, olyan könnyen átadható, hogy valójában alig van valaki, aki mentes lenne tőle. 

Miután pszóra-elméletét felállította, két másik alapbajt is talált, ezek voltak a szifilisz és a szervezetet átjárt kankó, utóbbinak a szikózis nevet adta. Azt tanította, hogy a két legelterjedtebb nemi betegség is csak a pszórával már megfertőzöttekben fejlődhet ki, és hogy az összes többi krónikus betegség e három alapbetegségnek vagy ezek kombinációinak a következménye.

Hahnemann az alapbetegségeket miazmáknak nevezte el. Ő tehát három miazmát ismert: a pszórát, a szifiliszt és a szikózist, és azt tanította, hogy ezek csak fertőzés útján terjednek, azaz „szerzett” betegségek. 

A későbbi homeopaták (J. H. Allen, J. T. Kent) nem csak átvették, de ki is bővítették, és részben helyesbítették is Hahnemann elméletét. Ők ugyanis, Hahnemannal ellentétben, beiktatták a rendszerbe az akkori orvostudomány állítását és tapasztalatát, mely szerint a szifilisz öröklődik, mégpedig több generáción keresztül. Azt is tudták, hogy e nemi betegségek nem hagynak hátra immunitást, sőt, egy újabb fertőzés a szunnyadó örökletes betegséget teljes romboló erejével kirobbantja, mégpedig mindannyiszor, valahányszor egy újabb fertőzés létrejön, sőt az újabb fertőzések egyre erőteljesebben rombolnak. Vagyis megállapították, hogy az alapmiazmák nem csak szerzettek, hanem örökletesek is lehetnek. Az öröklött krónikus betegségekkel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben különösen Gerhard Risch és Yves Laborde munkásságát kell kiemelni, akik sokat tettek azért, hogy a homeopátiának erre a területére és alkalmazási lehetőségére felhívják a figyelmet.

Időközben a homeopaták Hahnemann három miazmája mellé még két másikat is felfedeztek, mégpedig a tüdőbajt (tuberkulózist) és a rákot, melyekről ugyan tudták, hogy eredetileg az előzőek kombinációjaként keletkeztek, de azt is látták, hogy idővel „önállósodtak” és saját jellegzetességeket alakítottak ki, sőt, hogy már egyszer kialakulva maguk is örökletesekké váltak. Azt, hogy a tuberkulózis örökletes, azt akkoriban a hivatalos orvostudomány is elismerte. Lásd ezzel kapcsolatban éppen egy magyar orvos, Dr. Hollós József megfigyeléseit.

Hahnemann kezdeti pszóra-elméletével annyiban értenek egyet, hogy a krónikus betegségek nem önállóak, hanem bizonyos alapbajok elnyomásából keletkeznek, de abban nem, hogy az ősbaj a pszóra, azaz a rüh-betegség lenne. Például korunk egyik hírneves homeopata szakértője, Yves Laborde azon a véleményen van, hogy Hahnemann pszórája nem más, mint a szervezet funkcionális zavara, mely normálisan az elöregedés, a természetes elhasználódás következménye. Kutatásai során arra a meggyőződésre jutott, hogy az emberiség ősbaja, azaz azon alapbaj, melyre minden más krónikus betegség visszavezethető, nem a pszóra, hanem Hahnemann másik miazmája, a vérbaj, vagyis a szifilisz. Ezt a teóriát támasztja alá az is, hogy a krónikus betegségekről folyó kutatásait maga Hahnemann is pont e betegséggel kezdte, sőt, a homeopátiát is e betegség kutatásakor szerzett tapasztalatai alapján fedezte fel. A kankó (tripper), melynek a homeopátiában szikózis a neve, pedig a szifilisz modifikációja, és e kettő kombinációjának a következménye az összes többi krónikus betegség, köztük a két másik, Hahnamann utódai által felfedezett miazma, a tüdőbaj és a rák.

 

Érdemes átgondolni a következőket:

1. Ma az emberiség legnagyobb része (ha nem az egésze) örökletes szifiliszben és örökletes kankóban (szikózisban) szenved; 

2. A nem homeopátiás módszerrel kezelt kankó és vérbaj mindig hagy maga után miazmatikus terheltséget; 

3. Ma az emberek nagy része élete során (sokszor több ízben) átesik kankós fertőzésen is, legtöbbször anélkül, hogy ezt tudná; 

4. Ma az emberek betegségei e két nemi betegségből és ezek kombinációiból erednek, illetve ezek különböző modifikációi, amint a tuberkulózis és a rák is, melyek szintén örökletesek; 

5. Amiből a homeopátia számára az következik, hogy a krónikus betegségek – nozodák – és e két nemi betegség (és ezek következményei, elsősorban a tuberkulózis) kezelésére alkalmas specifikus homeopátiás szerek (Merc, Thuj, Nit ac stb.) nélkül nem kezelhető eredményesen krónikus betegség még a legmegfelelőbb alkati szerekkel sem.

 

Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a szifilisz a fekélyek, azaz a maga ellen forduló, a destruktív betegségek okozója, míg a szikózis a szemölcsök, a túlburjánzás, a túlzások, a mindenféle megvastagodásoké, daganatoké.

• • Hahnemann pszórája – ami nem más, mint az öregedés, az elhasználódás, a mindenből kevés
  • A szikózis a mindenből sok, túlburjánzás szinonimája
  • A szifilisz a rombolás, a destrukció szinonimája

Korunk emberének tehát egyszerre több miazmatikus terheltsége is van. Kezelni mindig azt kell, amelyik éppen a felszínen van, azaz az aktuális tünetekkel kinyilatkoztatja magát.

S, ha megérintenek bennünket ezen témák mélyebb terei, ráérezhetünk az emberiség kollektív terek aktuális mintázatainak színezetére is…

(Dr. Élthes Eszter)

A homeopatikus gyógyítás eme mély rétegeiről ITT olvashatsz bővebben.