A forrás…

… A nő, mint kezdő pont

Lelkünk ösvényét járva egyre inkább látjuk, érzékeljük, hogy a nő egy természetes kezdőpont… A térnek, melyben él, energetikai forráspontja, forrás tere. Amikor egy nő rendben van önmagával, az életével, a lelkével, a hivatásával, kapcsolatával, anyaságával, akkor rendben van az is, ami körülötte van. Rendben van a párja, a gyerekei, a környezete. Ezt az alap természeti igazságot kell tudnunk elsajátítani nőként ahhoz, hogy megélhessük az élet csodáját. Azt a csodát, mely olyan örömökben nyilvánul meg, mint például az energia, mely a munkánk végeztével szabadul fel bennünk. Öröm, mely szerető társunk jelenlétéből, öleléséből, és gyermekeink jól-létéből árad felénk. Életünk és családunk jóléte ebből a női forrás térből nyeri energiáját. Abból a pontból, amit otthonnak is hívunk, mely a mindennapok történéseinek alap rendező elve és forrása. Az otthon erejének forrása pedig alapvetően a női lét energetikája. Nőként élve, ennek a felelősségnek és erőnek birtokában tudhatjuk, hogy az életünk és szeretteink jól-léte a kezünkben van. Amikor a nő él az erejével, önmaga megtalálásán keresztül élteti, szer-etetével, szer-rel (energiával) eteti, táplálja szeretteit, s az otthon terét.

NagyBoldogasszony erejével.

NagyBoldogasszony szer-elmével.

NagyBoldogasszony kegy-elmével.

Az Univerzális terek anyagi síkjain ennek a feminin energiának NagyBoldogasszony ében fekete tere lehet számunkra minta. Ehhez a női minőséghez kapcsolódva átérezzük mit is jelent számunkra nőként forrásnak lenni. Utazzunk a Föld szféráin túlra, s megérkezvén az űr csendes tereibe, érezhetjük, ahogyan lágyan körülvesz bennünket az Isteni női aspektus ölelése. Ahogyan körül járatjuk szemeinket a bársonyos-fekete térben, láthatjuk, hogy ez a fekete anyag mindenhol ott van. Körbe vesz minket, körül ölel és megtart. Megtart bennünket, és mindent, ami ebben a végtelenbe nyújtózó térben van. Megtartja a csillagokat, a bolygókat, megtartódik benne mindaz, ami sűrű, formát öltött, és megtartódik az is, ami éterikus frekvencián hullámzik a térben. A fekete anyag mindenhol ott van. Körül vesz, magában foglal, megtart és teret ad. Alapjául szolgál mindennek. Alapjául szolgál a létezésnek. Benne foglal helyet minden… minden, ami megnyilvánul. Ő a Tér maga… melyből az élet, a formát öltött létezés megszületik. És ő az, aki ‘gyermekeit’ létével táplálja. A Van-ság az ő neve… létének minősége.

Amikor ehhez a női minőségünkhöz kapcsolódunk, engedjük magunkba ezt a végtelen energiát. Hívjuk meg, és engedjük, hogy megáradjon bennünk…

… önmagunk, az életünk, és a környezetünk legnagyobb örömére.