Két olyan aspektus áramlik bennem, melyek jelenléte láttatja a fennálló paradigma globális áthangolódását.

A kollektív férfi-női tér változik, mozgolódik. Változik… bennünk… általunk…

 

Az egyik bennem áramló aspektusa ennek a térnek, az a női-együtt ereje. Széles vásznon jelent meg ragyogón pulzálón:

Az elválasztottságban élés ILLÚZIÓ…

Csupán a vaskor következmény-rendszerének jelensége. Az egymástól szeparáltan élés – mai alapvető életforma – is ennek az illúziónak a terméke. Nézzük meg azokat a kultúrákat, ahol ez az elválasztódási illúzió kissé kevésbé áthatóan, kevésbé mindent elnyelően, kevésbé mindenre kiterjedően van jelen. Nézzük meg Tibetet, Kínát, olyan hagyományokat, ahol még valamelyest élő kultúráról lehet beszélni. És láthatjuk, hogy ezeken a helyeken az életet, a hagyományt őrző, tanító, gyógyító emberek (Energia-munkások) iskolákban, közösségekben élnek. A mai napig van erre számos példa. És azok az emberek, akik tanulni, gyógyulni kívánnak, meglátogatják ezeket a közösségeket. Ha a magyar aranyasszony-tradíciót nézzük, ott sem volt egyedül senki. Aranyasszonyok, rima asszonyok, táltosok, javasasszonyok, látók, gyógyítók egy rakáson, együtt éltek… együtt-ben éltek… és úgy gyógyítottak, tanítottak bárkit, aki megkereste őket… embereket, akik körülöttük, velük éltek. És ha akár a ma élő szerzeteseket nézzük Tibetben. Ők sem egyedül vannak, hanem közösségben élnek. Együtt-ben élnek. Ahol erősítik egymást, támasztják egymást, emelik és emlékeztetik egymást a mindennapi élet kihívásaiban, a lélek fejlődés kanyarjaiban, gödreiben… Mert ha arra gondolok, hogy ki az, aki ilyen elszeparált módon él, akkor nem mást látok, mint remetéket. Remetéket és barlangokat… Remetéket, akiket kirekesztettek, vagy eltávolodtak meg nem értettségükben, vagy önvédelmükben. Remeték, akivé az elmúlt két ezer évnyi társadalmi történés-folyam tett bennünket… Bennünket… látókat, gyógyítókat, tanítókat… Igen valóban, az is fontos dolgunk, hogy a világ különböző tájékain élve jelen legyünk és tartsuk az energia hálót. Igen, ez feladatunk. De megmozdult bennem az az érzés, hogy NEM EGYEDÜL! Nem egy szál egyedül. Ez illúzió! Ez következmény. Az elmúlt háromezer év történéseinek következménye. Hisz az egyedül=gyenge. Ezért alakult ez így. Ezért kellett a közösségeknek szétesniük, az iskoláknak feloszlaniuk, a törzseknek szétszéledniük. Ezért erősödik a szeparáció… mert az egyedül élő ember gyenge. Aki az együtt-ben él, az erős. Az együtt-ben való lét maga az Erő. Ilyen Erő körökben éltünk korábbi korokban, s ilyen körökben kell éljünk most is. Önmagunkért… és a szándék erőteljes megnyilvánulásáért… amiért itt vagyunk a Földön… Közösségekben… újra… ahogyan már a Földön igen sok helyen történik is. Nőnek ki a földből ‘újszerű’ falvak, közösségi élet-terek az utóbbi évtizedekben sorban. Hasonló emberek kis közösségekbe szerveződnek… és nő az erejük. Nem zilálja, nem szedi szét, nem borítja meg őket az, hogy folyamatosan meg kell tartaniuk magukat egy olyan világban, ahol ők ‘mások’… És igen. Ezek a kis Erő-közösségek, ezek az Erő-körök, a Föld minden táján újra születőben vannak… És így tartják az energia hálót… mert így, ebben a formában… ez magától értetődő… és könnyedén megy. Együtt!

Csak érezzetek bele miről beszélek… Itt vagyunk jel-en a Föld terében, ami épp sárga rezgésekkel van tele… sárga emberekkel, sárga történésekkel, sárga helyzetekkel, sárga terekkel. Sárga azért, mert a legtöbben beszűkült tudatállapotban, az élet zöldelő lüktetését elfelejtve léteznek kiszáradt lélekkel. A mi dolgunk az, hogy emlékeztessük ezt a teret arra, hogy ez a tér eredendően zöld. Tehát, minden nap, mikor felkelünk és érezzük, ahogy a globális sárga szín elöntene bennünket… úrrá lenne rajtunk, megrázzuk magunkat és azt mondjuk, hogy NEM. Megmaradok zöldnek. Megtartom magam… és  amikor szükséges, igyekszem megtartani azokat is, akik ezt kérik tőlem. Azokat, akik épp nehéz helyzetben vannak, vagy épp talán kevésbé éberek arra, hogy ne sárguljanak be a hétköznapok sodrában. Hogy mi történik velünk nap mint nap? A kollektív terek sárga rezgései folyamatosan keringenek, és energetikailag arra ösztökélnek, hogy a zöld színünkből kiengedjük a kéket… így magunk is sárgává válunk… ahogy a tér adja körülöttünk. A tér, a szereplők, a helyzetek, a történetek… a hétköznapi földi átlag mindennapjai. Sárga kor… sárga tér… Minden egyes nap, ahogyan tesszük a dolgunk, vagyunk, akik vagyunk… Megkívánja tőlünk, hogy erőnk nagy részét abba fektessük, hogy magunknál tartsuk a kékségünket, nehogy kioldódjon a bennünk élő zöldből… nehogy mi is besárguljunk… hisz a dolgunk az, hogy ezt a sárga teret arra inspiráljuk, hogy zöld lehessen újra. Erőnk hatalmas százalékát tesszük nap mint nap abba, hogy ebben a sárga világban élve, megmaradjunk zöldnek…. Hogy miért kell ehhez ennyi energia?Mert egyedül vagyunk. És kérdem én!… Mire lennénk képesek abban az esetben, ha ezt az energiát nem a megmaradásunkba, megtartódásunkba kellene beletenni minden nap? Ha egy olyan közegben élnénk – akár ketten-hárman, vagy optimális esetben többen -, ahol zöld emberek tartják a zöd teret a mindennapjaink számára. Ahol kis zöld terünkben, számunkra könnyed zöld életet élnénk… együtt… Az együtt zöld terében…

Akkor a megtartódásunkba fektetett energiát áramoltathatnánk tanításba, gyógyításba… olyan mértékekkel nézve, ahogyan ezt idáig talán nem is érzékeltük… S ha átérzem az együtt erejét… akkor a lokális, vagy országos tereket is meghaladva… feltárulnak előttem azok a tér-gyógyítások, és azok ereje, amit az együtt meditációk és tudatos kozmikus tér-gyógyítások hívnak életre… Mert ezt tudjuk adni ajándékba e földi térnek…

 

Ugyanennek a paradigmának terében megjelent a paradigma másik aspektusa is. Ezt az üzenetet – a kollektív teret a másik oldalról érzékelő -, Férfi Ember hozta el számomra ma… aki annyit mondott ma reggel, hogy

“Engedd!” Engedd meg magadnak, hogy megengeded. Hisz itt vagyok.” … 

Emlékszem rá, mennyire egyértelműen és erősen volt jelen… mennyire egyértelműen érzékeltük nyáron az Everness Fesztiválon megépített térben, hogy megannyi férfi van ‘készen’… Tisztán látjuk, hogy már számos nő áll készen arra, hogy feloldódhasson bennük az ‘egyedül vagyok, egyedül maradtam, egyedül  rajtam múlik minden, mindent nekem kell megoldanom’ paradigma… És érzékelhetjük azt is, hogy pont ugyanennyi férfi van jelen a Föld terében ugyanúgy készen… hogy az ő oldaláról oda tegye magát… mert egyszerűen így érzi jónak.

‘Kettőn áll a vásár’… a férfi-nő kollektív terekben… Tegyük meg azt, amit mi tudunk. Engedjük meg, hogy a férfi oda állhasson. Gyakoroljuk azt, hogy elhisszük, hogy ez lehetséges… Bízzunk… újra… Engedjük meg, hogy megtartson… Lássuk szívből jövő szándékát… Módszeresen, rálátással adjuk oda mindazt, ami nem hozzánk tartozik, amiért nem mi kell a felelősek legyünk… ami nem a mi dolgunk. Engedjük és lássuk, ahogy felnő a feladathoz… Érezzük, ahogy épül az együtt… és újra éled a Bizalom… újra éled az Együtt… Hisz Isten Férfi és Női arca ugyanazt keresi, ugyanazt vágyja…  évezredek óta. Egy-Mást… Szavazzunk bizalmat a kollektív tér hangolódásának és tegyük meg a magunkét…

Zöld rezgésű energia-munkásokként, zöld kapcsolódásokban, zöld frekvenciájú körben… az újra Zöld Föld téréért dolgozva… zöld életet élve… Könnyen zöldnek maradva a mindennapokban… Zöld társak által megtartva, ölelve, tanítva, emelve, vigasztalva. Zöld örömben… a hétköznapokban… Ez a könnyed út számunkra…

Mi mit választunk? 

Melyik életünkben hittük el, hogy a férfi nem elég jó… és azt, ha jót akarunk magunknak és a világnak, akkor jobb ha a nő tartja az egész világot? … Ebben utazom most… megmártózva Atlantisz fényeinek kihunyásában…

És ha a múltból kilépve újra a jövő felé nézünk, láthatjuk, hogy az ‘egyedül-egyedül’ paradigma két aspektusa szervesen kapcsolódik egymáshoz. Hisz boldogtalan az a nő, aki olyat vár a férfitól… amit csak egy másik nőtől tud megkapni… A női-együtt-lét támogatja, segíti, élteti a boldog férfi-nő kapcsolódásokat is… S most abba érezzünk bele, hogy melyikünk jelenlegi környezetében van jelen olyan minőségű női jelenlét, mely kívánságainknak, vágyainknak, igényeinknek megfelelő női jelenlétet tud adni számunkra az életünk folyásában, a hétköznapok történéseiben… Kinek van jelen az életében olyan nő, aki végtelen, éber, tudatos jelenléte átható, megtartó. Aki a pillanatok tanúja és kísérője. Aki szavak nélkül is ért, akinek érzékei áthatják a mindennapi élet dimenzióit. Aki gyakorlott, akinek emberi és lélek ‘szerszámos-ládája’ számos eszközt tartalmaz már, amit önmaga és társai jóllétének érdekében használ. Akinek ha beszélünk, nem kell megválogatnunk a szavainkat, nem kell lefordítani a mondatainkat… hisz érti az éteri nyelvet… Aki ölelésével elhozza számunkra minden női ősi bölcsesség jelenlétének ölelését… Az emlékezést, a reményt és azt az érzést, hogy mindannyian egyért dolgozunk, egyért vagyunk… és ebben a folyamatban egy-mást tartjuk, egymást öleljük, egymást segítjük, egymást gyógyítjuk… És amíg ennek a női-társ-jelenlétnek a hiányából fakadó kozmikus hiányérzetünk, egyedül vagyok érzetünk betöltését a férfitól várjuk… nos… a férfi nem tud kilépni a paradigma ‘a férfi nem elég’ aspektusából… hisz ezt a teret mi magunk tartjuk fenn… és a paradigma öntápláló ördögi köre be is zárult… Egy-szerű… Mi mit választunk? Mi merre kívánunk tovább menni? Hogyan szeretnénk élni?

Kívánom a Földnek, s az embereknek, kívánom magamnak… hogy a közösségek újra éledjenek…

Minden téren és minden szinten.