Sokféleképpen gondolhatunk a vérre. Az viszont talán a legegyértelműbb, hogy amikor az emberi vérre gondolunk, az kapcsolatban áll az emberi élettel. Kis régészkedésbe kezdve, láthatjuk, hogy különböző hagyományok, kultúrák, filozófiai ágak legtöbbje egyetért azzal, hogy a vér jelképezi az életet. Ezt a perspektívát akár a mai orvostudomány is alátámasztja.

Vér = Élet

Ezt az érzetvilágot megtalálni önmagunkban fontos lépés. Áthangolva, gyógyítva azon sérült belső én-részeinket, melyeket másképp kondicionált a társadalom, másképp élt meg nőiséggel kapcsolatos élet-eseményeket. A vérrel való kapcsolatunkat gyógyítani saját nőiségünkhöz való közvetlen kapcsolódási képességünk érdekében érdemes. Gyógyítani a bennünk élő, öntudatlanul működő, és létünket meghatározó érték- és hitrendszereket, beégetett élet-esemény-kódokat, melyek azt sugallják felénk, hogy a vér piszkos, szégyenletes, takargatnivaló, nyűgös, fájdalmas. Ezen részeink gyógyításával rálelhetünk azon tudásokra, melyek épp ellenkezőjét sugározzák felénk, miszerint a vér maga az élet, s eképpen inkább ünnepelni és tisztelni való.

 

Ciklusunkkal való kapcsolódás fontos előnyöket hozhat el női életünkbe.

  • Havi ciklusunkra hangolódva könnyen felvehetjük a kapcsolatot életünk további ciklusaival, s azok körfolyamataival. A havonta tisztán és könnyedén érzékelhető hullámzás segíthet nekünk ráhangolódni napi ciklusunk hullámzására, az évkör ciklusának folyamataira – s benne önmagunkra -, valamint az életünk teljes időszakának ciklikus változásaira.
  • Ha figyelünk belső ritmusunkra és azzal összhangban éljük az életünket, mind női szerveink, mind női egészségünk meghálálja azt. Vissza-tanulva ősi női bölcseleteket úgy tudjuk irányítani életünket, hogy a ránk ható energiák, energetikai terek és állapotok a leghatékonyabban tudjanak támogatni bennünket.
  • Önismeretünk szerteágazó és mély rétegei tárulhatnak fel számunkra saját női minőségeinkkel, önmagunkban hordozott archetípusainkkal kapcsolatban. Női teljességünk megéléséhez pedig elengedhetetlen ezen én-részeink tisztítása és újra integrálása személyiségünk terébe.
  • Jobban megismerhetjük a bennünk élő férfia és nőies jellegű minőségeinket, s lényünket alkotó Yin és Yang aspektusunk megismerésével közelebb juthatunk belső egyensúlyunk állapotához.
  • Havi hullámzásunk ritmusának ismeretében közelebb kerülhetünk szexualitásunkhoz, s annak fejlődéséhez. Önismeretünk ezen területén rátalálhatunk belső igazságainkra, valódi vágyainkra, s azok energetikai hátterére.
  • Havi ciklusunk, vérzésünk megfigyelésével fellelhetők, előre láthatók, megelőzhetők betegségek, még a fizikai megnyilvánulásuk előtt

 

Az igen hozzú ideig tartó földi éjszakának, a vaskor idejének végén, elveszett ősi női tudások nyomába indultunk, s önmagunk megtisztításával, a tudás visszahívásával kincsekre bukkantunk. Bár éppen csak a hosszú, öntudatlan időciklus után járunk, s épphogy beköszöntött a bölcsességet visszahozó felébredés, a megvilágosodás új korszaka, sokan megindultunk már az emlékezés útján. Megmerítkeztünk a mindenkor jelen lévő ősi tudások terében, s készen állunk arra, hogy emlékezésünkkel másokat is emlékeztessünk. Sok nő kezdi újra felfedezni és visszanyerni a holdciklusban rejlő hatalmat és erőt. Először még ennek a tudatlanságot elhozó korszaknak a hatásai, valamint a korábbi generációk által végzett tudati programozásai miatt botladozva… majd egyre több erővel és energiával, mígnem életasszonnyá válva, újra a természettel együtt rezdülve, táncolunk az Univerzum Isteni Ritmusára.

 

Női teljességünk, egészségünk megkívánja ezen tudások visszahívását saját mindennapi életünk terébe.

Tudás és gyakorlás…

… ennyire egyszerű

 

Gyakorlat:

Figyeljük meg a testünket, menstruációs ciklusunkat. Jegyezzük le, hogy miket tapasztalunk fizikai, gondolati, érzelmi szinteken. Próbáljunk ráhangolódni testünk kéréseire, s elmerülni bennük.

 

A ciklus megfigyelésével saját női ritmusunkra találunk rá, amit figyelembe vehetünk az életünk, a heteink, hónapjaink tervezésekor. Amikor szükséges, több befelé fordulásra, megpihenésre, ellazulásra adunk időt, vagy épp mozgásra, táncra, természettel való kapcsolódásra alkalmas programokat szervezünk, esetleg alkotásra alkalmat adó tevékenységeket tervezhetünk magunknak. Mikor, mire van belső ihletésünk… azaz a hónap mely időszakában vagyunk jelen erőteljes kifelé forduló, kapcsolódni vágyó energetikával, s mely időszakában  vágyunk belső világainkkal való csendes kapcsolódásra.

Ez már egy óriási dolog. Az életünket saját ritmusunknak megfelelően tervezni és élni. Tudjuk nézni az évkört és vele együtt a saját havi ritmusunkat, és ezen információk tudatosításával megtervezni, hogy mikor is lesz jó, ha elmegyünk pihenni akár családdal, vagy akár egyénileg. Azt is láthatjuk, hogy melyek a legmegfelelőbb időszakok az aktív cselekvésekre. Megfigyelhetjük egy idő után, hogy mennyire tudunk szenvedni attól, ha akkorra rakunk sok energiát igénylő, hangos, nyüzsgős programot, amikor testünk épp egy befelé forduló, pihenést kívánó időszakban van. 3-4 hónap megfigyelés után már át lehet látni saját ritmusunkat, és át lehet vinni a gyakorlatba.

A havi ciklusunk figyelését akkor is érdemes végeznünk, ha már vérzésünk gyakorlatilag nincsen – pl. várandósság, szülés utáni időszakban, vagy menopauza után. A nő havi ciklikus élete folyamatos, a vérzés meglététől, vagy annak hiányától függetlenül. A vérzés elmaradás után talán a legfontosabb e ciklikus folyamatunk tudatos követése, hiszen már könnyen látható fizikai jelei nincsenek belső folyamatainknak. Jóllétünkhöz, örömteli, energikus, erőteljes életünkhöz, viszont elengedhetetlen az, hogy saját ritmusunkban éljünk, s arra mozduljunk… vagy épp maradjunk mozdulatlan…