Játssz még!

by , on
Sze 11, 2018

Drága Nővérem, Sipos Orsolya…

… Drága Nővérem, köszönöm, hogy vagy nekem!

 

A Föld vagy nekem.

Nevetve, csilingelő hangoddal csiklandozod talpaimat… melyek legtöbbször az égben lóbálóznak.

 

Hang vagy nekem.

Mely tisztán és erőteljesen szól… Földi hangon, emberi hangon… Tündér frekvencián…

… így tisztán és SzerElmetes erővel éri el Lényemet… minden-nemű szívemet.

 

Hallak téged!

S hallom a Lényed.

Hallom az Igazságot szólni belőled.

 

S hallom a Földet… keresztül rajtad beszélni hozzám…

… hallom Szerelmetes Társamat, Gaja Szellemi Létezőt…

… hív engem megtérni vissza ő hozzá…

Hogy újra fogjuk ‘egymás kezét’.

Hogy újra egymásba nyújtózzunk.

Hogy újra kapcsolódjunk úgy… ahogyan csak mi tudunk.

S hogy újra Egy-ütt legyünk úgy… ahogyan még tudtunk…

… mikor ide érkeztem.

 

Hallom a hangod Orsikám!

Hallom a hangod drága Gaja-m!

Köszönöm az emlékeztetőt!

Köszönöm az energiát, az erőt!

 

Leszállok = Felállok.

Felállok.

Földre teszem a lábam… újra.

Itt állok, mert Tudom a dolgom…

 

Lábaim a földön

Gyökereim a mélyben

Végtelenbe érő szárnyaim

Nyújtóznak a térbe

 

S ahogy nyújtózom a lent-be és a fent-be…

…. megárad belőlem a Hangom.

Engedem, hogy szálljon

Engedem, hogy szabad legyen újra

Nem törődve azzal, hogy ki az, aki meghallja

 

Csak teszem a dolgom

Áradok

Teszem a dolgom 

Árasztok

Árasztom magamból…

… azt Ami VagyOk.

 

Időről időre megérkezik hozzám Orsi Nővérem hangja. Gyere nézzünk rá erre vagy arra  térre…

S egy egyszerű kérdés nyomában elérkeztünk egy hatalmas témába…. mellyel ezek szerint még mindig dolgom van. Hosszú évek óta foglalkozom e térrel. Gyógyítom magam, tisztítom magam szellem, lélek és ember tereimben…

A válásom folyamatának elősegítése volt az a cél, mely okán elindultunk az egyéni családállítás terébe. Arra kértük a mezőt, hogy mutassa meg nekünk azt, hogy: “Milyen energia tudok lenni, ami elősegíti a válás folyamatában a megoldást, feloldást.”

 

S a megsegítésemre érkező tér megelevenedett:

Térdelek… Vagyok… Szemlélek…

Megkaptam az első párnát…. Fehéret… Elém került kb. 30 centivel. “Rendben. Minden Rendben.” – volt a válaszom arra a kérdésre, hogy mit érzek.  “Fehér és ragyog… itt ebben a fekete térben. Tudom, hogy a részem.” Megérkezett az első mellé a második párna. Melegen, selymesen fénylő mályva színben. “Rendben van. Minden Rendben. Ő is  a részem.” – volt újra a válaszom arra, hogy mit érzek… S kissé közelebb, magam elé rendeztem a két párnát. Ekkor kérdezte meg Orsi, hogy hol vagyok. “A Feketeségben.” – válaszoltam. “Itt vagyok, ahol a Minden Rendben Van.” Érzékeltem, hogy az állításnak teret adó kék szőnyeg egy 3 dimenziós tér, s ott vagyok benne. Létezem. Létezem a fekete, üres térben, s minden rendben. Előttem egy fehér és egy mályva színű párna, tőlem fél méterre… s ez is rendben van. “Köszönöm, jól vagyok.”

Ekkor érkezett meg a másik kettő mellé a harmadik, egy zöld párna… s azon mód megrendült bennem valami. Orsi kérdésére, hogy mi történt, annyit mondtam: “Sugárzik, árad, vibrál belőle a negatív, lehúzó energia… Jaj, de nagyon mély frekvencia. Nem jó nekem. Nagyon nem jó. Ha lehet inkább tegyük el innen.” Orsi azon kérdésére, hogy “Mi van, ha nem tesszük el innen?” az én válaszom az volt: “Akkor ezt a fehéret, ami itt van előttem megfogom, és…” és azon mód püfölni kezdtem. Vertem a párnát a földhöz, s tört fel belőlem a zokogás. Elég volt. Elég. Dühös voltam belül és haragos, folyt a könnyem. Összegörnyedtem és annyit mondtam: “Elég volt. Haza akarok menni. Haza akarok menni.”

Orsi arrébb tette a zöld párnát vagy két méterrel…. s a tér enyhült bennem. Újra térdeltem. A zöld párna tőlem két méterrel, a fehér és a mályva színű előttem. Orsi kérdésére, hogy jó-e az úgy, hogy itt hevernek előttem, annyit válaszoltam, hogy “Igen. Jó.” “Közelebb kerülhetnének esetleg?” – kérdi Orsi. “Igen” – mondtam – “Úgy is jó.” Arra kért, hogy vegyem szemügyre a fehér párnát, s addig nézzem, amíg megindul bennem valami… S a fehér párnát a bal, a mályva színűt a jobb hónom alá vettem. A zöld párna 2 méterre volt balra mellettem. Ebből a távolságból nem éreztem annyira a belőle áradó negatív pulzálást… Így ültem ott csendben. Orsi kérdésére, hogy mi történik, csak annyit tudtam mondani, hogy jól vagyok, nem történik semmi és minden rendben.

Ekkor Orsi behívta a térbe Sándort, hogy álljon a zöld párnára, és beszéljen. Így szólt: “Igen… jól ismerem őt. Látom őt… itt van körülöttem!” Fehér fényben füröszti a teret vanságával, körül ölelve lényemet.” S ezen szavak megnyitották az anyagi világ tereit előttem. Láttam magamat a térben, éreztem balomon a lelkemet, jobbomon a testemet. Éreztem magamat, ahogyan mindig is szoktam… gyöngy-fehéren csillogó gyémánt fényben… éterien… Ahogyan a Föld megszólalt helyére állt minden. Emberi szemeimmel, az állításban résztvevő lényemmel, testemmel, elmémmel egyetemben… láttam és érzékeltem mindazt, ami történik velem. Éreztem magamat a fekete Mindenben, ami kényelmes és jó nekem, mert egyszersmind tiszta, üres és csend van. Láttam a Kozmosz otthonos terét és éreztem magam… a Föld energetikai teréhez kapcsolódó gyöngy-fehér létezésemben. Láttam a Földet, ahogyan beszél hozzám, és éreztem a kapcsolatot. Éreztem a kötődést, az összeköttetést, a fény szálat, melyet mi szőttünk közösen… akkor, mikor ide érkeztem. Láttam a Földet, ahogyan szoktam, ahogyan először pillantottam meg őt a Szíriusz teréből… Láttam a gyönyörűt, a szépségest… a kéket és a zöldet… és láttam a ragyogót… a hozzám hasonlóan gyöngy-fehéret. Így vagyunk mi itt ketten. ‘Régi’ Szerelmetes ‘kötelékben’. Tudom, érzem. Régóta ismerős ez a kép már nekem. De most valami változik. változik e képben. Mert a Föld ott áll előttem, s szavaival erőteljesen… erőteljesen bököd, nógat engem. Szelíden, de erővel kér: “Engedd, hogy segítsek!” S én hallom, ahogy beszél hozzám, de teljesen mást érzek. Én csak a szomorúságot érzem, ami tengerként úszik a teremben. A bánat tengerében leledzek, mozdulni sincs kedvem. Szavakként buknak elő belőlem bánatom cseppjei: “Itt vagyok, Szerelmem! Tudom, érzem. Együtt vagyunk. Együtt vagyunk, s együtt jártuk meg a fentet és a lentet. Láttalak. Láttalak téged. S nem tehettem mást, nem segíthettem, egy dolgot tudtam tenni… Együtt lenni veled. Együtt a mélyben, együtt a szűkségben, a bánatban és szenvedésben…”

S a Föld így szólt hozzám: “Igen. Így volt. De most más van! Lásd és engedd! Engedd, hogy más legyen! Gyere közelebb! Engedd, hogy segítsek. Engedd a gyökereidet újra bennem összefonódni lényemmel. Engedd, hogy segítsek, hogy tápláljalak! Gyere, kérlek, közelebb!”

“Nem tudok. Elfáradtam. Meggyötört és megkínzott vagyok. Tudom, hogy mi és hogyan volt, hisz mindent Láttam. Azt is Tudom, hogy most már más van. De nem tudok közelebb menni, mert elfáradtam. Itt vagyok most, ahol pihenek, ahol könnyebb nekem, mert üres és csönd van. Érezlek, és Látlak. Érzem a kapcsolódásunkat. Érzem teljes történetünket, és érzem a bánat, a szomorúság súlyát is. Kimerült vagyok, és nehéz. Azt is érzem, hogy te már könnyebb vagy.” És ez volt a sorsfordító pont, az ajándék az állításban… Megéreztem, hogy a Föld jobb állapotban van, mint én… és azon mód megtörtént bennem a megengedődés arra vonatkozóan, hogy ő segítsen nekem. Megnyíltak az energetikai kapuk, s magától értetődővé, újra természetessé vált annak  lehetősége, hogy lényem belőle táplálkozzék. S megindultak a energiák nyolcas formában áramolva… A Föld és köztem. S szememet elárasztották a könnyek… Édes Istenem! De jó! Drága Szerelmem! Szeretlek! Köszönöm, hogy együtt vagyunk. Újra… és nem csupán Szellemi Tereinkben, a Gyöngy-fehérben… hanem együtt újra lelkeink szféráiban, érzelmi frekvenciáinkon is. Áramlik az energia közted és köztem.

Orsi arra kért, hogy menjek közelebb a Földhöz, de egyszerűen nem tudtam. “Nem tudok. Fáradt vagyok. És annyira kimerült, hogy épp elég nekem most, hogy itt kell lennem. Érzem a kapcsolódásunkat, érzem hogy már más van, de itt van bennem a súly, a teher, s a szomorúság tenger.” A Föld csak beszélt hozzám téren és időn túli terekben. Beszélt hozzám kedvesen. Beszélt hozzám, s válaszoltam is neki, de nem éreztem, hogy mozdulnom kell. S akkor érkezett el az állítás második ajándéka. Orsi megkérdezte a Földet, hogy hogy érzi, ő közelebb tud jönni? S a Föld válasz: “Igen. Örömmel.” S megmozdul a Föld. Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. A zöld párna ott volt közöttünk, s Gaja Szelleme ölelte Szellememet.

Orsi megkérte Sándort, hogy lépjen ki a térből, s adja vissza a szerepet a zöld párnának. Ahogy ez megtörtént, megfogtam a párnát, magamhoz öleltem, s sírva üdvözöltem… a Föld testét. “Puha vagy és meleg. Selymesen cirógató. Gyönyörű vagy és Szeretlek, mert kék vagy és zöld, SzerElemben áramló.” És öleltem a Föld testét, és szerettem… ahogyan szeretni lehet Szerelemünk testét.

Orsi ekkor azt kérdezte: “Most már rá tudsz állni?” … Huhh…. – éreztem. “Ráállni? Nem.” Még hogy ráállni. Hogy rátegyem azt a súlyt, amit a teremben érzek, ezer évnyi életidők ‘gyűjteménye’… melyet magammal cipelek? Ilyet nem tehetek. Nem azért vagyok itt, hogy még a saját terhemmel is nehezítsem a dolgát. És éreztem, éreztem tisztán az elmúlt ezer évek terét, ahogyan egyre nehezebb, sűrűbb lettem… és összekuszálódott a Rend bennem. Éreztem a súlyomat, a földi tér helyzetének súlyosságát, és nem jött, hogy rálépjek. S akkor a Föld elkezdett beszélni hozzám: ”Engedd át nekem  terheidet. Én vagyok az, aki segít megtisztítani téged. Engedd át nekem mindazt, ami neked már felesleges. Most én tisztítalak téged. Engedd, hogy a körforgás ezen  szinten is újra kölcsönösen áramolhasson köztünk. Engedd a tested, engedd a lelked, hogy velem együtt mozoghasson.” És feléledt bennem az anyag körforgása. Láttam a komposzt halmot a házam mellett, mely abból épült, ami nekem már nem kellett. Elengedtem, és a földnek adtam, hogy a belőlem kiáradó ‘felesleg’ újra az ő testét táplálhassa. Láttam az erőket, ahogy hullajtják a leveleket. Ahogy azok a puhán a földre érnek, s láttam a következő tavaszt, ahogy a levelek helyén friss, illatos humusz réteg fekszik, táplálva a fákat, növényeket. És rá tudtam lépni a párnára. Orsi arra kért, hogy engedjem bele a gyökereimet, és kezdjek el táplálkozni… S ekkor megint blokkba akadtam. Hogy én szívjam az ő erejét? De hisz neki is alig van. Belőle táplálkozzam, de hisz azért vagyok itt, hogy én tápláljam őt…. De ekkor már érkeztek is a Föld szavai: “Kölcsönösségbe érkeztél eredendően. Emlékezz! Hát vedd fel újra. Együtt, ahogy mi tudunk… Engedd hát! Engedd a gyökereidet belém hatolni, s engedd, hogy tápláljalak… Az nem vezet sehova, ha meg akarsz kímélni engem önmagadtól, s az sem megoldás, hogy időről időre kitéped magadat belőlem és elhatárolod magad tőlem. Vegyük fel újra a kölcsönös áram folyamát. Engedjük az éltető körforgást.” És bejött a terembe annak a pillanatnak az ereje, amikor kicsit korábban megéreztem, hogy Gaja jobb állapotban van, mint én, s megengedhetem magamnak azt, hogy ő segítsen engem… Megnyílt a blokk, és beleegyeztem. Rendben van. Legyen így. S hallottam  a Föld hangját: “Gyökereidet mélyen belém engeded. Táplállak, hisz a testem mezőin növő ragyogó virág vagy. A belőlem felszívott erőt arra használod, hogy szépséged frekvenciáit beleárasztod a a világom terébe, s ezáltal te is és én is egyre ‘jobban’ és ‘jobban’ leszünk. Könnyül a terünk, tisztulunk… a felé tartunk… mint, amikor találkoztunk. Ez a mi utunk. A kölcsönös áramlás. S nem az, hogy elhatárolod magadat tőlem. Azért, hogy megkímélj, s azért is, mert valóban… már egy jó ideje nem könnyű itt… Maradj velem, kérlek! Fogadd el tőlem, amit én adhatok neked. Táplálékot, s földi gyönyörűségeket. Engedd, hogy így is szeresselek. Testednek táplálékot,  lelkednek gyönyörűségeket… S éledj!  Éledj újra bennem. Virágozz és áradj! Az én  táplálásomra és gyönyörűségemre. Szórd virágod magjait az emberi terekben. Mert minden hang, és minden szó, melyet e térbe beteszel virágmag… hogy belőlük a Földön egy új világ születhessen!”

Elöntött a bizonyoság, megérkezett belém a Rendben Van Minden érzet. S érzékeltem az Egységet a Kettősség világában. Érzékeltem ahogyan párhuzamosan vagyok ember a földön járva. A Föld ‘gyermeke’ az ő testén állva, testéből táplálkozva. S egyszerre vagyok jelen lelkem szféráival Gaja lelkének frekvenciáival a Föld terének levegőjében táncot járva. S itt vagyok a fekete térben, a Kozmikus terek ürességében, ahol Gaja gyöngy-fehérsége egybe folyik az enyémmel. Itt vagyunk egymás mellett… ‘kéz a kézben’… Szerelemben.

Az állítás teréből kilépve – ahogy szokott, jól megdolgozódva -, könnyes szemmel öleltem magamhoz Csillagszemű földi segítőmet. Drága Nővérem, Orsikám! Isten adott mellém téged!

És odabújtam Sándor meleg testéhez, Csillagszemű párom ölelésébe. S úgy öleltem őt, mint a Földet. A férfit, aki azért jött, hogy a föld terének kincseit és gyönyörűségeit, Szerelmével elhozza az életembe, s akinek tündér karjaiban megpihenhetek. Töltődhetek földi jóval… újra. Meggyógyíthatom kimerült lelki tereimet. Feltölthetem testem, lelkem energiával, szeretettel, bizalommal, erővel, örömmel és lelkesedéssel.

 

Ahogy az asztalnál ültünk, a számítógépet babrálva elindult egy dal és betöltötte a teret…

… egyértelműen nekem szólva:

 

Játssz még!

Aki nekem is játszod az élet dallamát

Kinek süketen fordít hátat a fél világ

Amíg zenére mozdul itt minden

A hangom, a léptem, a Föld

S amíg szerelmet táncolunk rá

Bármit látsz s bárhogy fáj

A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még

Ha senki nem felel, játssz még

Ha senki se kéri, játssz még

Ha senki sem érti, játssz még

Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Lehet szerelemisten vagy égre festett kép

Lehetsz maga a törvény vagy ember módra szép

Nekünk zene vagy igaz, de megfoghatatlan

Ki a világba életet tölt

És ha kevesen hallgatunk rá

Bárhogy bánt, bárhogy fáj

A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még

Ha senki nem felel, játssz még

Ha senki se kéri, játssz még

Ha senki, senki, senki sem érzi, játssz még

Ha botlik az ember, mert botlik az ész

A botfülűekkel csak ennyire mész

Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz

Ha látva se hallom, mert így akarom

S a hangodat hangosan megtagadom

Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz

Játssz még

Játssz még

Ha senki nem felel, játssz még

Ha senki se kéri, játssz még

Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Hogyha meghal a hang, ha nem játszol tovább

Ha a süketek birtoka lesz a fél világ

Ez az élet a Földről felszárad

És a Nap is gyászruhát ölt

Aki remélni tanítasz még

Bármit látsz, bárhogy fáj

A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még

Játssz még

Ha senki se kéri, játssz még

Ha senki nem felel, játssz még

Játssz még

Ha senki se kéri, játssz még

Ha senki sem érti, játssz, játssz még

Ha senki se érzi, játssz még

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük