Az életet segítem. Az életet támogatom. Az életben kísérlek téged.
Az életemmel segítek… az élet-tapasztalatommal támogatom élet-folyamataidat s benne téged, hogy
a lehető legmagasabb minőségben tudd megélni mindazt… amit úgy hívunk Élet.
Az a dolgom, hogy megélve az élet szakrális tereit jól éljek… s élő példámmal megmutassam egy ilyen élet lehetőségét számodra is. Az a dolgom, hogy amennyiben kéred, igényed ébred rá, bevigyem, megébresszem a szakralitást a te életedben is.
Szakrális számomra azt jelenti: TELJES, teljességében megélt.
Az élet terében a felszín mögé nézve megpillanthatjuk, megérezhetjük magát az EMBERI LÉTEZÉS ÉRTELMÉT. Azt az okot, szándékot, célt és egyben forrást, mely értelmet ad emberi életünknek, és megmutatja miért és hogyan éljük azt. Az anyagi világ mozgalmas mindennapjai mögött ott nyúlik el békés csendjében, az emberi szemmel nem látható, ám szívünkkel jól érzékelhető energetikai térben. Ott van, jelen van mindannyiunk életében… az a terv, az a szándék, mellyel lelkünk ez életbe ide a Földre megérkezett. Ez az információs tér az, amit ha elkezdünk érzékelni, megajándékoz minket az
ÉLET VALÓDISÁGÁVAL.
A modern világnak, melyben élünk sok előnye van, s mindezek mellett sok hátránya is. Talán az egyik legalapvetőbb hiány-állapot az, amit egyszerűen felszínességnek, ürességnek nevezhetünk. Én magam is éveken keresztül éltem azt a mai modern életet, melynek külszíni csinnadrattája alatt ott lapult bennem a feneketlen mélység annak végtelen ürességével. Ezt a kettősséget éreztem minden pillanatomban, és azt is éreztem, hogy valami oly mértékben hiányzik… hiányzik az életemből, hogy az egyszerűen már fájt. Fájt a hiánya, fájt az üresség…
… és leginkább az fájt, hogy nem tudtam mi hiányzik,
… és így azt sem tudtam, hogy hol keressem, mivel tudnám azt az űrt betölteni.
Csak azt tudtam, hogy valami nem jó, hogy az életnek ennél sokkal többről kéne szólnia.
Addig hívtam, addig kértem, míg megérkezett. Megérkezett hozzám az a tudatállapot, melynek terében megélhettem egyre nagyobb mélységében és magasságában, sűrűségében és intenzitásában azt, amit valódi életnek hívok egyszerűen. Az élet, melynek pillanatai megérintenek… igazán megérintenek kívülről és belülről. Az élet, melynek képei, színei simogatják testemet, lelkemet. Az élet, melynek érintései a pórusaimon keresztül rezgésbe hozzák teljes lényemet…
Az élet, melynek tere az örökké rohanó, felszínes 2 dimenziósból, 3 dimenzióssá lett.
Elmélyült… s tér mélysége újabb dimenziókat nyitott meg. A pillanatok tere kitágult… s egyre jobban megérintett. Megihletett. Lelkesített. Élővé tett.
Elkezdtem élni az életemet annak teljes szentségében.
Amikor benyitunk a felszín mögött meghúzódó élet-térbe, érzéseinken, érzeteinken keresztül megtapasztalhatjuk az élet szépségét, a földi lét gyönyörűségét. Mindezért csupán annyit kell tennünk, hogy kissé lelassulunk, megnyitjuk magunkat a pillanat terének, érzetvilágának. Odaadjuk magunkat az élet-élményének… megéljük teljes jel-en-létünket. Hagyjuk, hogy a megélt élet-esemény átjárjon bennünket, megmártózunk benne, eggyé válunk vele… ami nagyon-nagyon jó érzés. Így élhetjük meg a legkisebb, leghétköznapibb eseményeket, tapasztalásokat is azok teljes, szakrális terében. És ezen aprónak tűnő élet szösszenetekből áll össze maga a teljes valódiságában megélt emberi élet.
Az élet apró örömeinek tudatos megéléséből áll össze az az állapot, melyet boldogságnak hívunk.
A modern világ rohanó mindennapjaiban egyre felszínesebbé válnak a megélt élet-események, s egyre üresebbé válik maga az emberi élet. A felszínre egyre több figyelem fókuszálódik, egyre nagyobb, színesebb, pulzálóbb, vakítóbb minden… mely a belső ürességet hivatott egyre hangosabban és virítóbban elfedni. Az ünnepek ugyanilyen üres térként tátonganak életünk folyamatában, melynek valódi értelméről, szándékáról és lényegéről az ember már csak a sejtmemóriában hordozza elfeledett ősi tudásait. Az ember már nem emlékszik… a legtöbben már arra sem emlékeznek, hogy valamire emlékezniük kéne. A lényük viszont, eredendő belső természetük érzékeli ezt a hiányt… sokan érzik, hogy az ürességtől sajog szívük, lelkük.
Szakrális élet-kísérő vagyok. Létem teljességében. Emlékezem és emlékeztetlek az élet teljességének érzetére, annak gyakorlatára.
Emlékezem arra, hogy mi az eredendő oka és célja az emberi élet eseményeinek, s hogy mi a módja annak, hogy azokat teljességükben, valódi tartalommal éljük meg.
Az élet folytonossága = teljessége… a kerek egész megélt élet…
Az élet mint olyan nem más, mint szüntelen változás. Az élet maga a mozgás. Amikor ezt megértjük, akkor ráérzünk saját lényünk természetére, mely a Föld bolygó minden más alkotóelemével együtt folyamatos hullámzásban, változásban él. Az élet folyamatát, ezt a szüntelen változást egymást követő élet szakaszokban éljük meg emberként. Megszületünk, beavatódunk az életünkbe, majd növekedésnek indulunk, gyermekből serdülünk, teljesedünk felnőtté válásunk útján. Minden élet szakasz egy sor élet-eseményből áll, melyeket ezen időszak alatt élünk meg, s melyek megtapasztalása tudásokat hivatott ébreszteni, aktiválni bennünk. Így fűzzük fel egyik gyöngyöt a másik után életünk gyöngysorára.
Az átmeneti terek olyan kapcsok, melyek élet-láncszemeinket kötik össze annak folyamatában. Amikor egyik élet szakaszból átmegyünk egy másik élet-szakaszba, egyik állapotunkból egy másik állapotba kerülünk, valami újat élünk meg. Abba avatódunk, annak ismereteit fedezzük fel, éljük meg. Az ünnepek, beavatások, rítusok ezen átmeneti, átmenő élet-tereket nyilvánították meg eredetileg. Céljuk eredendően az, hogy áthangoljanak bennünket a régiből, valami másba, segítségükkel elengedjünk valamit, ami a múlté, s helyet adjunk az újnak. Ebből is érzékelhető, hogy ezek az átívelő terek nagyon fontosak emberi életünk folytonosságának és kiteljesedő minőségének szempontjából. Mint a legtöbb ősi élet-bölcsesség, élet-ismeret, ezen tudások is a feledés homályába merültek… Az átadó láncok megszakadtak, s már számtalan generáció óta nem örökítjük át egymásra mindazt, ami a legfontosabb volna. Az életünk működésének tudását mára alig páran hordozzák aktív formában.
A mai ember első sorban azért nem éli a szakrális tudást, mert hiányoznak az életünkből a belső tudást aktiváló életesemények.
E mellett a mai világunkban alig él ember, akit megfelelő módon készítenének fel következő élet szakaszaira, annak tapasztalásaira ezért minden élethelyzetbe felkészületlenül érkezünk, félve, ismeretek hiányában éljük meg azokat. Hiányoznak az összekötő kapcsok az élet szakaszaink között. A kapcsok, melyek hídként funkcionáltak, beavatások, melyek tudást örökítettek át és bölcsességet, stabilitást, bizalmat, biztonságot ébresztettek bennünk.
Az átmeneti rítusok nélkül életünk nem folytonos, így nem tud kerek egész lenni…
… megtört, kockává lett és ezért döcög.
Ezek az összekötő láncszemek, úgy ahogyan az életünk szakaszaiban hiányoznak, nincsenek meg a napi ritmusunkban sem. A mai ember rohan, ugrál helyek, helyzetek, terek között minden valódi kapcsolódás nélkül. Ennek következménye a töredezett élet, az üres élet, a zavarodott élet.
Az át-hangolódás meg lehet tanulni. A folytonosságot is aktiválni lehet önmagunkban, majd gyakorolni.
A teljességben megélt emberi élet nem szaggatott, hanem egy egységes folyamat…
… mely könnyedén gurul.
Ha te is úgy érzed, hogy vágysz arra, hogy az egyre táguló teljességedben, ízig-vérig kívánod megélni az életed ünnepeit, átmeneti rítusait, élet-eseményeit, valódi ősi tudáson alapuló tartalommal, eredendő formában, a jól felkészült ember magabiztosságával, szívesen segítem e vágyadat megvalósulni jelenlétem által.
Csoportos és egyéni formában.
Gyermek áldással kapcsolatos élet-események:
Felnőtté válással kapcsolatos élet-események:
Design by Nimbus.