Ellazultan tartom a terem

Élvezem ezt a csendes elvonulást, és jó érzéssel tölt el a tudat, hogy Én hozom létre az Életem. Kialakítottam magamnak egy nagyon egyszerű gyakorló teret, ami most az életem. Szerintem mindent az alapoknál szükséges kezdeni, a mély vízbe dobás nem vezet célra, csak még inkább görcsössé tesz… legalábbis engem… s ez a valódi haladást teljesen meggátolja.

Itt tartok most. 180 fokot fordítottam az életemen. Kitettem a belőle minden muszáj-t, minden kell-, t. Minimálisra csökkentettem azokat a külső hatásokat, amik gerjesztik, táplálják és fenntartják az ego szintű működésem programjait, és a mélyen feszülő, múltbeli gátakat. Odafigyelek, hogy lassuljak, és tudatosan választom meg a körülményeimet, tevékenységeimet, azok idejét, és mennyiségét, hogy a bemerevedést elkerüljem. Figyelek. És, ha úgy érzem, egész nap nem cselekszem… és nem érintkezem külső hatásokkal… mert csak ezen a szinten vagyok képes megtartani a tudatosságomat… az újonnan megtalált teremet. Nálam a görccsel azonnal együtt jár az öntudatlanságba zárkózás, ami még több görcsöt generál, és még jobban magam alá esek (magamba zuhanok)… A görcs egyértelműen a csináláshoz. Ahhoz az állapothoz, amikor a tevékenységeket nem azért teszem, mert úgy érzem, vagy mert jól esik, hanem azért mert ‘kell’. 1-2 hete érzékelem, hogy már rövidebb-hosszabb időre képes vagyok cselekvés közben is megtartani a teret. Alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt 🙂 … és még szó szerint is értendő, mert kisebb-nagyobb fájdalmak árán a fizikai testem is alakul a mentál testemmel együtt. Most éppen a púpomon a sor, a hátam közepe fáj, de veszettül. Amikor érzem az energia kellő mennyiségét, akkor ‘dolgozom rajta: Ülök, és engedem, hogy legyen, ahogyan a legjobb nekem 🙂 Drága hátam engedjük el mindazt, amit évtizedek alatt magunkra vettünk és hordozunk…