Egy újabb szösszenete a ‘Thaiföldön újra tanulok…’ sorozatnak

 

 

 

Újra kertészkedem…

… és emlékezem…

 

 

 

 

 

 

 

Emlékezem a gyerek koromra, amikor a föld szaga ismerős volt még számomra. Olyan jó a földet markolászni…. mióta nem csináltam ilyet…

A legkedvesebb meditációim egyik formája…

… mert meditálni bárhogy lehet. Nem az számít, hogy mit csinálok, hanem az, hogy hogyan. A jelenlét… az számít. Gyakorlom a minél teljesebb jelenlétet a földdel, a növényekkel kapcsolódva.

 

 

Hosszútávú projektbe kezdtünk: sziklakertet építünk. Volt némi alapanyag, amit a kertből szedtünk össze, ám a nagyját kirándulásaink alkalmával gyűjtjük majd be: egy kis kő, egy kis növény… a kis ásó alapfelszereltség 🙂

Emlékszem még a nagymamámnál, ahol a nyári szüneteket töltöttük, mennyire közel volt hozzám a föld szaga, a mezítlábas élet… maga a természet.

Csak most érzem, hogy milyen messzire kerültem mindettől, hogy milyen nagy hatással volt rám a hosszan tartó nagyvárosi élet, és az üzleti életben való állandó pörgés…

 

Gyönyörű a kertünk, s jógazda lévén szeretgetjük is rendesen 🙂 A kedvenc kertész-tevékenységem: Zsuzsi színű leveleket gyűjtök…

Őrá is rátaláltam. A legelső pártfogolt. Csenevész kóróként sínylődött, árván, így találtam rá beköltözés után, a ház mögött egy apró cserépben. Átültettem, szeretgettem… hát, nem csodálatos!?

A sziklakertünkbe ültetett gyönyörű zöld növény szintén beállt a sorba: varázslatos új hajtásokkal köszöni meg, hogy megszabadítottuk zárkájától, és otthonra talált. Nagyon energikus látvány, ahogy a mini spirálok napról napra emelkednek…. ezek a hajtások is, mint sok minden… spirál formában terjednek…

 

 

A reggeli és az esti fények állnak a legjobban a kertnek  🙂

Úgy érzem itt a válasz arra a kérdésre, hogy: “Miért éppen Thaiföldre mentek?”

Olyan környezet alakult ide körénk, melynél jobbat elképzelni sem tudnék. Csend, nyugalom… és gyönyörűség…