Szeretem a piacot!

A helyi piac igazán fantasztikus. Olyan örömmel megyek oda…

Hétfőn és csütörtökön felpattanunk a biciklire és délután 3 körül átkerekezünk. Itt nem strapálják magukat hajnali keléssel sem a kofák, sem a vevők (van mit tőlük tanulni).

Kedvenc kofánk ez a néni – mindig náluk kezdünk -, Te és testvére Toi. Te volt az első helyi, akivel röviden “beszélgettünk”, és elmesélte nekünk, hogy az zöldségek úgy vannak jól, ahogyan vannak.  Ha ennél nagyobbra hagynák őket nőni, az már takarmány lenne… nem embernek való étel… Mert a zöldségeket akkor kell leszedni, amikor a bennük lévő tápanyag és víz tartalom aránya optimális.

Mindig mosolyognak – és már előre tudják -, hogy mi “hozott zacskókkal dolgozunk”. A recycling jegyében, mi jó példával járunk elő, hazaérve kiszárítjuk őket és gyűjtjük – az elején összegyűjtöttünk elegendő mennyiséget. Vásárolni a fonott bambusz kosarunkkal és a már többször használt zacskókkal járunk. Mi nem szeretnénk támogatni a szeméthegyek emelkedését – ezt a jó szokásunkat már Magyarországon is míveltük évek óta. Jó hagyományt ne feledd, akárhol élsz! 🙂

 

 

 

 

Legkedvesebb szembeszomszédunk, San a heti két piacra ínyencségeket, édességeket készít. Megvan hozzá a rituáléja: reggel banán levelet nyes a macsétájával a házunkkal szemben lévő banánültetvényről, abba csomagolja kreatív hajtogatási módokkal a különböző édességeket, melyeket alapvetően kókusztejből, rizsből és mindenféle gyümölcsből készít.

 

 

 

 

 

 

 

 

A néni előtt a kosárban, az mind chili. Mi nevetés tárgya szoktunk lenni, mikor csak pár szemet kérünk, nem egy raklappal. Arra a kérésünkre, hogy pár szálat adjon nekünk, kaptunk egy nagy marékkal, és mivel ennyi chili ára értelmezhetetlen számára, ezért ingyen adta.