Az élet mint olyan nem más, mint szüntelen változás. Az élet maga a mozgás. Amikor ezt megértjük, akkor ráérzünk saját lényünk természetére, mely a Föld bolygó minden más alkotóelemével együtt folyamatás hullámzásban, változásban él. Az élet folyamatát, ezt a szüntelen változást itt a Földön – csakúgy, mint naprendszerünkben, vagy a galaxisban -, ciklikusan áramló körfolyamatokban éljük meg. Ilyen köröket élünk meg különböző szinteken. Egy napunk, egy hónapunk egy évünk, s maga az élet-időnk is egy körnek felel meg. S ezen köröket egyszerre élve, megyünk keresztül azon a folyamatnak, amit életnek nevezünk. Érdemes ebbe a témába belemélyülni, s megtalálni benne önmagunkat emberként, nőként, mert ha nem tudásból, vagy bármilyen ellenállásból fakadóan elszakítjuk, kiszakítjuk magunkat ebbeől a természetes állapotból, akkor az egyensúlyvesztéshez vezet, melynek hosszú távon akár betegség is lehet a következménye. Természetünktől elszakadt életmódunk miatt első sorban életenergiánk, életerőnk kárát látjuk. Saját természetünktől való elrugaszkodás, abból való kibillenés következményeként megfogyatkozik a Shakti-nk. Ennek oka energetikailag nem más, mint hogy elvágjuk magunkat attól az Isteni vagy nevezhetjük Univerzális energiának is, mely minden dolgot éltet a Világegyetemben. S ha bezárjuk a kapukat – ellenállásunkkal -, s nem áramlik belénk a mindent fenntartó kozmikus energia – annak ritmusa, pulzálása, hullámzása – akkor nincs energia utántöltésünk, mert lekapcsolódtunk az eredendő Forrásról. Így működik az emberiség az utóbbi pár ezer évben itt a Földön. Bezárkózva elméjébe, annak legapróbb szegletébe, elválasztódva a Mindenség Teljes Terétől. Ennek az energetikai életformának következményeként alakultak ki az emberi közegekben azok a játszmák, melyek az egymástól való energia rablás funkcióját töltik be. Az ego – emberi lényünk túlélésért felelős rendszere – mindent megtesz azért, hogy emberi lényünket életben tartsa. Ehhez viszont energiára van szükségünk. Mivel a legtöbb ma élő ember nincs tudatában annak, hogy végtelen mennyiségű energia áll rendelkezésre – mert öntudatlan állapotában lekapcsolódott az Isteni Forrásról -, ezért olyan viselkedési formákban él, mellyel energiát vonhat el más élőlényektől. Más emberektől, a természettől, vagy épp a Földtől.

Tudatosságunk tágulásával amint ráérzünk arra, hogy mi magunk vagyunk saját gátunk… el tudjuk engedni ezen illúzió falakat, s újra erőbe tudunk állni. Megnyitva magunkat, újra képesekké válunk a kozmikus energiák befogadására, így fenntartva saját magunkat… BELSŐ erőforrásainkból.

Az a nyugati civilizáció társadalmaiban élő mai nő, aki nem lát ki annak korlátai mögül, s éli a ‘modern’ szóval megilletett természet-ellenes életét, talán nem is tudja, hogy milyen sok mindenről marad le. Talán nem is sejti, hogy számtalan olyan gyönyörűséges része van az emberi életnek, melyek egy ilyen technokrata, száraz, robotszerű életben nincs jelen.

Az a világ, melyben felnőttünk sem belső, sem családi, sem társadalmi szinteken nem tanítja, nem támogatja az emberi élet ciklikus eredendő jellegét. Ebben a folyton rohanó, felszínes világban sem férfi, sem nő nem tud természetes lényének megfelelő életet élni. Ám igen fontos arról beszélnünk, hogy mekkora rombolás megy végbe egy női test, egy női energetika, érzelmi rendszer terében akkor, ha egy női testben élő lélek nem tudja visszavezetni emberi lényét a ciklikusan megélt, hullámokon lovagló természetes életformába.

Mint mindenre, erre is igaz, hogy minden változás az egyén szintjén kell elinduljon. S fontos látnunk azt is, hogy ezt a változást önmagunk életében csak mi tudjuk véghez vinni.   Az emlékezéshez, eredendő természetünk vissza-tanulásához pedig a legjobb módszer az, ha mi nők összegyűlünk, s megosztjuk egymással tapasztalásainkat. Női körben, összeérve újra, emlékezve az együtt erejére hangolódunk, visszahangolódunk az Univerzális frekvenciákra, eredendő ritmusunkra. Kicsit olyan ez, mintha sok idő után rájönnénk, hogy eredetileg egy Isteni csatornát fogni tudó rádió vagyunk, s nekilátnánk önmagunk hangolásával keresgélni a csatornát. Egy idő után érzékeljük, hogy ráleltünk arra, amit kerestünk, s még recsegve ugyan, de meghalljuk az Univerzális terekből jövő adást. Önmagunk tisztításával, az együttlétben való hangolódással pedig egy idő után elmúlik a zavar, a recsegés, s magától értetődő tisztasággal tudjuk befogni a megfelelő csatorna hangját. Ekkor megszólal bennünk egy rég nem hallott, de soha el nem hagyott szakrális dallam… ami nem más, mint mi MAGunk vagyunk. Lelkünk hangja újra dalol bennünk, s ahogy mi újra megérettünk rá… e dallam ritmusára éljük életünket, nőként, újra.