A karma csomó törés-kódjaiba bele törtem sok előző életemben. Az előző életemben is, bár nagy erőkkel dolgoztam a magammal hozott feladaton. Nem sikerült oldani. Beletörtem a 19. század társadalmi elvárásaiba, a rendszernek való megfelelésbe. Anyám nem tudott nem megfelelni az elvárásoknak… Én nem tudtam nem engedelmeskedni anyámnak…

Éltem a megtört asszony életét, aki nem tud mást, csak hogy kövesse anyja példáját, az általa példaként felvázolt világban. Gyermek nevelő, házi robot feleség, a férfi szolgálatára. Bele őrölve és bele törve a végtelen társadalmi és családi elvárások tengerébe. Majd az életforma megnyilvánult egy hosszan tartó betegség formájában, amibe bele is halasztottam magam. Öngyilkosság volt… női módra. Szenvedésim éveiben az életem végére ráláttam arra a törés-mintára és a sok ezer éves történetre, amit hordozok magamban, de karma csomó terét nem tudtam feloldani, mert hamarabb megadta magát az elgyengített testem, mely már nem tudott letérni az általam számára megteremtett vágányról.

Még most is érzem ennek a megtört életnek a súlyát. Nem sikerült. S ezen élet tere tovább erősítette a lélek-teremben évezredek alatt felhalmozott bánat-tenger frekvenciáit.

 

Ebben az életemben sikerült idejében felébrednem a vaskori minta-rendszer illúzió-teréből. És jól haladok. 4 éve feloldottam a csomó azon részét: Belehalok a bánatba, a bánat felemészt.

Ez által ebben az életben sikerült pályát módosítanom. Bár 32 éves koromig ugyanarra a pályára álltam rá, mint az előző életemben. Ugyanazt az élet-mintát éltem: Önpusztítási mechanizmus, hogy a karma csomó mintázatai által jelen lévő hitrendszer teljesülhessen. Rövid, szenvedéssel (önbüntetéssel, vezekléssel) teli élet, önpusztítás, kegyetlen betegség, halál. S a kódok által generált illúzió világ beteljesül… az ‘igazára’ talál.

– Ennek az előző életnek a minta-manifesztációja volt ebben az életben a szüleim példája, a kettejük kapcsolata, élete, valamint a példaként látott női sorsok a családban. Erre programozódtam.

– Ennek az energetikának a leképződését hordozzuk anya és én a családi vérvonal energetikájában is, DNS szinten. A megtört asszony, aki eredendően hatalmas belső erővel bír, mégsem találja meg az utat, hogy felszabadítsa, megvalósítsa magát, hogy ereje a világba kiáramolhasson. A megtört asszony, szolgasorsban.

 

4 éve a lélek-teremből kaptam a felismerést, hogy megrezgettem a szinkronicitás rendszerét, és egy hatalmas ugrással pályát változtattam. Ennek az ugrásnak a következménye, hogy még mindig itt vagyok, és készen vagyok egy hosszú életre, melynek során elengedem a törés-mintákat, s belefogok önmagam újraépítésébe. Elengedem a kínhoz, vezekléshez és küzdéshez fűződő energetikai szükségletemet, és elkezdhetem gyakorolni az örömöt, és élvezni ezen világ pozitív aspektusait… újra. Mint pl. az a csodálatos és teljes férfi-nő kapcsolat, amelynek létét, igazságát és valódiságát apró gyermekkorom óta hordozom a belső teremben. Tudom, hogy létezik. És el fogom érni.

 

Összeszedem összetört lelkem, szétszóródott darabjaim, felépítem lelkem terét, s újra töltöm…