Tudatosságunk tágulásának egyik legfontosabb ajándéka az, hogy a belső világunk nyelvén is megtanulunk hallani… és beszélni. Ez a nyelv legtöbbször nem szavakból áll, hanem érzéseken és érzelmeken keresztül szól hozzánk.

Belső világunk olyan, mint a virág belseje, a külső események pedig, mint a virág szirmai. A belső világunk részei a gondolataink, intuícióink, érzéseink, vágyaink, odaadásunk, stb., a külső világunk pedig emberi kapcsolatainkból, közösségeinkből, munkánkból, élet-körülményeinkből, stb. áll.

Ahhoz hogy ez a virág kibontakozzon, megnyissa szirmait, s kiteljesedve önmagában kiáradjon lényege, először a belső részeknek kell megérnie. Megérni nem mást jelent, mint hogy megérünk arra, hogy kapcsolódni tudjunk belső részeinkkel. Keblünkre öleljük én-részeinket, s megéljük az Egységet, a teljességet… újra. Magunkhoz ölelni a ragyogó, szépséges, bőséges, önbizalommal teli énünket, ÉS a visszahúzódó, megfáradt, lestrapált, sérült, fájó részeinknek is. Ezen kevésbé kedvelt belső arcaink elfogadása nem más, mint önmagunk felé mutatott tisztelet, megbecsülés és főleg őszinteség. Az őszinte lét szépséges eredménye pedig a természetesség és a szabadság.

A legtöbb ma élő ember kívülről befelé él. Ez azt jelenti, hogy rajta kívülálló, legtöbbször társadalmi értékrendekből, trendekből, hitrendszerekből vett minta alapán kezd önmaga megformálásához… Sokszor családi, szülői elvárások, érték-rendszerek határozzák meg, azt, hogy mivé és kivé szeretnénk lenni. Legyen az bármely önmagunkon kívül álló forrás, ha abból táplálkozva, önmagunkat ahhoz kötve, formálva, igazítva éljük életünket… sosem leszünk szabadok…. hisz folyamatosan egy külső tényezőhöz viszonyítjuk magunkat.

Amikor belülről kifelé élünk, nincs szükségünk ön-értékeink meglátásához, érzékeléséhez mások elismerésére, elfogadására, tiszteletére, bátorítására, szeretetére. Amikor önMAGunkból kifelé éljük az életünket egyfajta rugalmas stabilitás jelenik meg belső világainkban, melyet tiszta önérzetünk… az én-érzetünk táplál. Ez esetben önmagunkat összesen egy ponthoz viszonyítva éljük meg… belső önMAGunk érzetével. Ez adja stabilitásunkat. Ebből fakad őszinte létünk. Belső erőforrásainkkal kapcsolódva, ebből fakad saját, belső erőnk. S ezen úton tovább haladva találunk rá valódi szabadságunkra.

Minél mélyebben és őszintébben kapcsolódunk magunkhoz, belső világunkhoz, annál inkább válunk képessé arra, hogy észrevegyük az élet legalapvetőbb igazságát miszerint nem vagyunk egyedül, és minden mindennel összefügg, és mindannyian láthatatlan szálakon keresztül kapcsolódunk egymáshoz.

Életem egyik legmeghatározóbb felismerése már egy ideje velem van… és most elérkezett számomra ennek gyakorlati megtapasztalása is. Szer-etet-tel és Szer-Elemmel átitatott találkozásainkon megélt gyönyörűséges pillanatok…

… köszönet és hála értetek!