Emlékezni jó. Látom, mit tennék másként… most. Látom, mennyit fejlődtem. Ünneplem magamat. Hála tölti ki a teremet. Ünneplem az emlékezőt. Üdvözlöm az ébredőt. Boldogan nézem a megszabadulót.

Az Élet Szentségének védelmezőjének az a dolga, hogy állja a sodrást… és Jelen Legyen. Térben és időben, és a tér-időn túli terekben. Akkor is ha az élet épp pusztul, akkor is ha világok dőlnek össze. Akkor is, ha az élet épp épülőben van, akkor is ha fejvesztve rohan. Jel-en vagyok. Az örök létezésben és az örök változásban gyökerezve szemlélem a tér hullámzását, s látok történeteket jönni, megérkezni, történni… Állom a hullámokat és megmaradok az Erőben. Megmaradok, megtartódom, s használom a megtartó erőmet önmagam megtartására, megőrzésére. Mert amikor megtartjuk magunkat a történetben, akkor tudunk jelen lenni, figyelemmel kísérni, rendelkezésre állni, óvni, védeni, őrizni, őrködni… bármi/bárki is kéri azt… a sodrásban… a történetben mely néha születésről, néha halálról szól. Így tölti be küldetését az, aki az Élet védelmére született.

Köszönöm mindennek és mindenkinek, aki segít, aki velem van, aki megtart, aki motivál, emlékeztet… itt és minden időtérben…

… mondja az ébredő, aki hosszú történet végéhez érkezett.

Drága Nővéreim! Köszönöm, hogy vagytok. Szeretlek benneteket!🙏