A 19. század közepéig a betegségek nagyjából egyfajta módon zajlottak le: a heveny fellángolást vagy teljes gyógyulás, vagy halál követte. Ennyi. A krónikus – hosszan elhúzódó, időről-időre kiújuló – betegségek ismeretlenek voltak. Csak és kizárólag a vérbajban (szifilisz) szenvedőknél fordult elő. Ez igen csekély számú beteget jelentett hisz a vérbaj a keresztény hitrendszert hordozó évszázadokban még nemigen volt elterjedt. 

Az utolsó mintegy 150 évben azonban ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A jobb életkörülmények miatt (és nem a védőoltások következtében) az ismert járványok eltűntek, és az újabb és erősebb gyógyszerek miatt a heveny megbetegedéseket sem követi már halál. Viszont egyre gyakrabban áll elő egy fajta krónikus állapot, mely vagy csak szellemi, vagy egyre súlyosbodó, esetleg váltakozó testi tünetekkel is jár. Ez a tendencia az utolsó 40 évben egyre erőteljesebbé vált, és különösen a fiatalabb korosztályoknál jellemző.

Tudósok sora figyelt fel arra a tényre, hogy minél fejlettebb az orvostudomány, minél több a használatban lévő gyógyszer, minél több műtétet hajtanak végre, minél nagyobb mértékű és professzionálisabb az orvosok szakosodása, minél  kisebb szeletekre darabolva kezelik az embert, annál több új krónikus nyavalya áll elő, és válik a mai élet ‘normális’ részévé. Hahnemann az elsők között volt, aki felfigyelt erre a visszás jelenségre és elkezdett vele foglalkozni. Addig kutatta, amíg megfelelő magyarázatot nem talált kérdéseire. Kísérleteit az akkor ismert egyetlen krónikus betegséggel, a vérbajjal kezdte. Ezen a szörnyű kóron tanulmányozta a krónikus betegségek jellegzetességeit és lefolyását. 

Hosszadalmas és fáradságos munkálatainak eredménye nagyon röviden és a mai helyzetre átfogalmazva így foglalható össze: 

  1. A krónikus betegségek nagy része örökletes
  2. Minden nem akut és nem járványos betegség valójában néhány alapbetegségre vezethető vissza
  3. Korunkban azért van egyre több beteg ember, s egyre több folyamatosan betegségekkel küzdő ember, mert ezeket az alapbetegségeket az akadémikus orvoslás kémiai gyógyszereivel hosszú időn keresztül elnyomta, de nem gyógyította meg, így e betegségek kórokozói a szervezetben elbújva (például az ízületekben) továbbra is élnek és jelen vannak
  4. Az újabb és újabb krónikus betegségek ezen alapbetegségek modifikációi, melyek ezek elnyomásából keletkeztek

Ha elfogadjuk ezt a szemléletet (melyre a homeopátiás orvoslás gyakorlatában naponta ezrével érkeznek a bizonyítékok), akkor már csak azt kell kideríteni, hogy melyik ez az ‘alapbaj’, ami az összes többit okozza. A mai emberi társadalom minden krónikus betegségének az alapja a szifilisz, a vérbaj. Ezen alapbaj modifikációja a később megjelenő tripper. E kettőnek, illetve e kettő különböző kombinációjával és ezen betegségek elnyomásával keletkezett az összes többi krónikus nyavalya, elsősorban a tüdőbaj és a rák. E két nemi betegség szövődményei, késői stádiumaiknak panaszai között korunk összes ‘divatos’ betegségének tüneteit meg lehet találni. S azon állapotok fizikai jellemzőit is, melyek mára a maálő ember számára egyszerűen ’normálissá’ váltak az utóbbi évtizedekben. Manapság sok ember él úgy, hogy számára az élet ezeket a fizikai állapotokat jelentik, mint például a krónikus fáradtság, energiátlanság.

A szifilisz tünetei közül megemlíthetjük: aneurizma (az érfal tágulata), éjszakai csontfájdalmak; csontritkulás; a nagy ízületek: térd, csípő, váll, könyök rongálódás, kiszáradása; az aortabillentyűk elégtelensége; a koszorúerek elmeszesedése; éjszakai légszomj; szédülés; görcsök; akaratlan vizeletürítés; erős szúró lábfájdalommal járó hátgerincsorvadás; agylágyulás; depresszió.

A kankó tünetei közül: terméketlenség; vetélések; vakság; kötőhártya-gyulladás; ízületi gyulladás, hüvelyfolyás; a medence kötőszöveteinek gyulladása, az ú.n. ‘női betegségek’ (erős alhasi fájdalmakkal járó gyulladások, melyek lezajlása után köteges, csomós megvastagodások, daganatszerű képletek maradnak vissza, mióma, ciszta…); menstruációs problémák; hashártyagyulladás; szívhártya-gyulladás; húgycsőszűkület; mellékhere-gyulladás; prosztatagyulladás; az orr-arc-garatüreg gyulladásai; csecsemők orrnyálkahártya-gyulladása.

(Ez a felsorolás azon tüneteket tartalmazza, melyet a nyugati orvostudomány rendel a két betegséghez. Nem tartalmazza azokat a tüneteket, melyeket csak a homeopátia sorol a szifilisz és a kankó késői szimptómái közé, mint például a gerincsérv, reuma és szénanátha – hogy csak korunk e három ‘legdivatosabb’ és egyre nagyobb gyakorisággal jelentkező panaszát említsük. De nyugodtan mondhatjuk, hogy az öröklött szifilisz, az öröklött kankó (a homeopátiában szikózis a neve), az oltások következményei. Az öröklött tuberkulózis és az öröklött rák homeopata szakirodalomban felsorolt tünetei gyakorlatilag korunk összes krónikus betegségét felölelik.

Kétség sem férhet hozzá, hogy elsősorban a túlhajtott specializációnak köszönhetjük egészségi helyzetünk sebezhető voltát. A specialista lista felsorolása nem teljes, de talán ennyi is elég lesz ahhoz, hogy felmerüljön bennünk a kérdés, ki az, aki az emberrel magával. Agysebész, szemész, fülész, gégész, szájsebész, tüdősebész, ortopédiai sebész, plasztikai sebész, hassebész, nőgyógyász, szülész, urológus, venerológus, bőrgyógyász, fizioterapeuta, endokrinológus, röntgenológus, radiológus, belgyógyász, gyermekgyógyász, kardiológus, allergista, pszichiáter, neurológus, pszichoanalitikus, individuál pszichológus stb., stb. 

 

A homeopátia egy holisztikus szemléletű rendszer, mely nem csak a szervezetet látja és kezeli egyben, hanem a test-lélek-szellem tereket is egységben gyógyítja, a valódi egész-ség érdekében. A homeopátia rendszere tudja, hogy a tünet nem maga a betegség. A betegség mindig sokkal mélyebben fekszik, és a szervezet a tüneteken keresztül jelzi a bajt, illetve a tüneteken keresztül akar megszabadulni a betegségtől, a szervezet öngyógyító folyamataival. Ezért jár katasztrofális következményekkel, ha e tüneteket elnyomjuk. Amit a mai hivatalos orvoslás csinál, azaz a tünetek elnyomása, tehát nem más, mint a szervezet öngyógyító erőivel való szembehelyezkedés. Amit a szervezet saját gyógyulása érdekében a felszínre hoz, azt a modern orvostudomány újra visszanyomja a mélybe. Olyan ez, mintha egy sötét lyukban elfogyna a levegő, és az ott tartózkodók, hogy ne fulladjanak meg, vájatot fúrnának a szabadba. A furaton kitüremkedő talajt viszont kintről valaki állandóan visszagyömöszöli a vájatba. Eleinte alulról még van erejük harcolni, de aztán, mivel ők vannak a szorultabb helyzetben, és közben a levegőjük is elfogyott, feladják.

A krónikus betegségek nagy része a tünetek elnyomásából keletkezik. Különösen az olyan betegségeknél igaz ez, melyeknek kórokozói képesek az egész szervezetet megtámadni és átitatni, és egyes helyeken évtizedekig megbújni. Mivel a nemi betegségek ezek közé a betegségek közé tartoznak, a nemi betegségek tüneteinek az elnyomása különösen súlyos következménnyel jár. A modern gyógyszerek, melyek szinte kizárólag a tünetek elnyomását szolgálják, egyrészt mellékhatásaik, másrészt a szervezet másodlagos reakciója, harmadszor a különböző gyógyszerek kölcsönhatásai miatt komoly krónikus betegségeket idéznek elő.
A krónikus betegségek nagy része örökletes, ami az utódoknál a betegségre való hajlamban, vagy az eredeti betegség késői stádiumának jellegzetes betegségeiben tör felszínre. E tény fel nem ismerése mindig mélyebben fekvő és mindig komolyabb betegségeket idéz elő. E tételeket támasztja alá az a tény is, hogy a modern gyógyszerek feltalálása előtt nem ismerték a krónikus betegség fogalmát. Azok akkor jelentek meg az emberiség történelmében, amikor a betegségeket, mindenekelőtt a nemi betegséget olyan szerekkel kezdték el kezelni, melyek csak a tünetek eltüntetését célozták és érték el. E gyógyszerek egyre drasztikusabbak, és egyre inkább vegyi, szintetikus úton előállított, tehát a szervezet számára idegen anyagok lettek. Ahogy az indiánok tömegesen pusztultak a fehér ember által behurcolt betegségekben, vagy ahogy az Algériából behozott néger katonák pusztultak Franciaországban, mert szervezetük nem rendelkezett az új betegségekkel, kórokozókkal szembeni, generációkon keresztül kialakult védekezési mechanizmussal, úgy szenved a mai ‘modern’ ember szervezete az ismeretlen, vegyi gyógyszerek által kiváltott mellék- és kölcsönhatásoktól. De a vegyi gyógyszerek nem csak mellékhatásokat idéznek elő, hanem módosítják a már ismert betegségeket, melyeknél a szervezetnek évszázadok álltak rendelkezésére, hogy felkészüljön az ellenük való védekezésre, azok kezelésére. Vagyis korunkban már a helyi betegségek többsége is ismeretlen problémát jelent szervezetünk számára. Ez olyan, mint amikor egy párbajozó olyan ellenféllel találja magát szembe, mely nem a nyílt terepen, általa ismert fegyverrel, vagyis szemtől szembe, hanem álcázva, különböző cseleket bevetve támadna.

A harmadik jelenséget, amit a szintetikus gyógyszerek hosszan tartó alkalmazása idéz elő, a szervezet – ismeretlen – másodlagos reakciói jelentik. A gyógyszereknek vannak akart, azaz gyógyítani akaró (valójában csak a tüneteket elnyomó) és nem akart, azaz többnyire káros mellékhatásai (melyek sokszor azonnal észlelhetőe, de sokszor nem láthatóak). De ezen kívül létezik az emberi szervezetnek egy második, késleltetett reakciója is. Ezt a kábítószereken lehet a legjobban megfigyelni és elmagyarázni. A kábítószereket azért szedik az emberek, hogy jól érezzék magukat, elfelejtsék a problémáikat, elkábuljanak, ne érezzenek a bajaikból semmit. Ez egy bevett adagtól először sikerül is, de ahogy a szer hatása elmúlik, az illető az eredeti állapotánál is kellemetlenebb, szorongóbb állapotba kerül, illetve a fájdalomérzése is fokozódik. Ezért mindig nagyobb, erősebb adagokra van szüksége, hogy a kábulás, megkönnyebbülés érzése bekövetkezzen. Ennek nagyon nehezen gyógyítható függőség a következménye. Ez a jelenség, a szervezet másodlagos reakciója, ami nem csak a kifejezett kábítószerekre érvényes, hanem minden idegen anyagnál fellép. És ez az, amit a mai hivatalos allopátiás gyógyszerek esetében egyáltalán nem, illetve, eddig nem vettek figyelembe. Ma ugyan már vannak olyan hivatalos szervek, melyek elkezdték ezt a jelenséget vizsgálni, ahogy erről például Dana Ullman is beszámol, és ahogy ezt a német Egészségügyi Minisztérium is teszi, aki gyógyszer-szakértőjét bízta meg a gyógyszerek hosszú-távú hatásának vizsgálatával.

A modern orvoslásban a két legnagyobb problémát tehát a tünetek elnyomása és a modern gyógyszerek okozta újabb és újabb betegségek jelentik. Ha ehhez a problémakörhöz még hozzátesszük a homeopátia fentebb bemutatott tételét, miszerint a krónikus betegségek a nemi betegségekre, illetve ezek elnyomására vezethetők vissza, és hogy a nemi betegségek örökletesek, akkor ez azt jelenti, hogy a szifiliszre és a kankóra komoly figyelmet kell fordítani. Ezt a régi hivatalos orvosok meg is tették. A maiak viszont abban a hitükben, hogy az antibiotikumokkal eredményesen gyógyítani tudják őket, teljesen figyelmen kívül hagyják. Ennek az a tragikus következménye, hogy az akadémikus orvosok által gyógyultnak nyilvánított betegek valójában egész életük során akadálytalanul és tudtukon kívül tovább hordták, hordják, tovább terjesztették, terjesztik és tovább örökítették, örökítik e betegségeket. 

Mindennek a legfőbb célja az, hogy megértsük, elfogadjuk, azt a valóságot, ami mára kialakult. Nevezetesen, hogy minden ember örökletes betegségekben szenved, elsősorban szifiliszben, kankóban és tuberkulózisban, egyesek pedig már rákban is, melyek a szintetikus gyógyszerek egyre elterjedtebb és egyre gyakoribb alkalmazásának köszönhetően egyre rafináltabb és egyre korábban jelentkező betegségekben nyilvánulnak meg. A szifilisz manapság túlnyomórészt csak késői stádiumának tüneteiben jelentkezik. A kankó viszont nem csak örökletes, hanem akut formájában is jelen van, ami ma jobban elterjedt, mint bármikor eddig a történelemben. Akár észreveszi ezt az ember, akár nem, akár kezelik, akár nem. Ráadásul a szifiliszre és a kankóra az is jellemző, hogy egy újabb fertőzés az örökletes, de helyes életmód esetén szinte egyáltalán nem mutatkozó, passzív formát is aktívvá teszi. És az egyszeri fertőzés nem ad védettséget, sőt, minden újabb fertőzés rosszabb állapotot idéz elő az előzőnél. Ez a folyamat sok embernél akár 25-30 éves korára előidézi azokat az állapotokat, melyeket a mai ember az élettel tesz egyenlővé. Folyamatos lehangoltság, vagy épp az egzaltált idegesség, depresszív hangulatok, energiátlanság, erőtlenség, motiváció hiány, vagy épp az állandóan rohanó hajszoltság. Ez a folyamat már olyan mértékben felgyorsult, hogy már nyomon követni sem lehet. A legtöbb felmérés szerint a mai 20 éves korosztály többsége több mint 5 emberrel létesített szexuális kapcsolatot, s vannak olyanok is, akik ezt a számot már 15-16 évesen is maguknak mondhatják.

Hogy mindennek mi a gyakorlati következménye? Elsősorban az, hogy tudatosítjuk magunkban ezeket az igazságokat, és tudatosan formáljuk gondolkodásunkat. Jó esetben leszokunk a gyógyszerszedésről, és csak olyan ritkán szedünk szintetikus gyógyszert és olyan ritkán operáltatjuk meg magunkat, amennyire csak lehetséges. Legelsőként a sorban figyelünk az életmódunkra. A táplálkozásunkra, a mozgásra, az érzelmi tereink tisztán tartására, az otthonunk tereinek egészséges mivoltára, és nem utolsó sorban az öltözködésünkre. Utána olvasunk, és tágítjuk perspektívánkat és magunkévá tesszük a különbséget az allopátiás és a homeopátiával gyógyító módszerek között. Majd tudatosan döntünk. A homeopátia ugyanis e bajokra is ismeri a megoldást. A homeopátia egy egyetemes gyógymód, amely az elnyomott tünetek miatt keletkezett bajokat vagy az öröklött, illetve szerzett nemi betegségek késői szövődményeit sikeresen gyógyítani tudja. Ráadásul a keletkezésük után évekkel, sőt évtizedekkel később is hatékony.

Ez azt jelenti, hogy a homeopátiát nem csak akut panaszainkra, hanem egyfelől krónikus betegségeinkre, másfelől látszólag egészséges állapotunkban is használjuk. Természetesen a homeopatikus gyógyszereket a homeopátia alapszabályának megfelelően mindig csak az aktuális tünetekre szabad szedni. Ami azt jelenti, hogy először meg kell állapítani, hogy tüneteink akut vagy krónikus betegségből származnak, és ha az utóbbiból, akkor az alkati gyógyszerünk mellett a nozódákat is sorra vesszük, mindig annak megfelelően, hogy éppen melyik miazma van felszínen. 

Ez az alapos ‘átmosás’, salaktalanítás különösen azon pároknál fontos, akik gyereket szeretnének. Ezzel megelőzhetik, hogy születendő gyermekeik krónikus betegségekben szenvedjenek. Emellett az utódokat érintő következmény mellett anya azt is elérheti, hogy elkerülje azt a kor-tünetet, amit úgy tudnék leírni: szülés után ‘soha többet nem éreztem magam egészségesnek’. A szülés ugyanis egyike azon élet-helyzeteknek, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy a mélyben lappangó bajokat felszínre hozzák, az alvó DNS kódokat aktiválják.

(Dr. Élthes Eszter)

A homeopatikus gyógyítás eme mély rétegeiről ITT olvashatsz bővebben.

 

Ebbe a folyamatba fogtam én most bele. Minden tiszteletemmel és megbecsülésemmel, szeretetemmel és hálámmal Hahnemann doktor és minden homeopata kutató-orvos munkássága felé. Köszönöm, hogy ez lehetséges, és hogy az én életemben már megadatott az az ajándék, hogy az én gyermekeimnek ezt a terhet én már nem adom át.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük